BRÉKING

Ismét Räikkönen kapta a legnagyobb tapsot a dobogón

A Lotus F1 Team finn világbajnok versenyzője nagyon boldog lehetett, miután ismét ott állhatott a dobogón Belgiumban és ismét ő kapta a legnagyobb tapsot.Jenson Button, a futam győztese természetesen elégedett, akárcsak Sebastian Vettel a második helyen.

Fotó: Lotus F1 Team
Jenson Button:
„Először is, szép napot kívánok mindenkinek. Köszönöm szépen a támogatást és a szurkolást. Hogy őszinte legyek, még mindig nem tudok hozzászokni ahhoz, hogy a dobogón kell interjút adnom, de nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Mit is mondhatnék? Ez egy fantasztikus pálya, és szerintem az összes mezőnyben szereplő pilóta ezt gondolja és mindenki számára különleges itt versenyezni. Ez egy történelmi helyszín, és nagyon különleges érzés itt látnom a nemzeti lobogómat az első helyen. Rendkívül boldog vagyok és ezt a sikert most ki is fogjuk élvezni Monza előtt.”

Sebastian Vettel:
„Ez egy igazán érdekes és kemény futam volt. A rajt nem sikerült simára, miután láthattuk, hogy több autó is összeütközött egymással, de szerencsére sikerült ezt elkerülnünk. A hétvégénk nem indult valami jól és a sebességünk sem volt ideális. Most a futamon azonban minden jobb volt és versenyképesek voltunk. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, hiszen fontos világbajnoki pontokat szereztünk. A csapat remek döntést hozott a kiállásnál, és én is ki akartam jönni, mivel soha nem jó, ha beragadsz a többiek mögé. Ez egy ragyogó eredmény, és nagyon jó érzés itt állni ennyi ember előtt. Már nagyon várom, hogy visszatérjek ide jövőre, és újra versenyezzek. Ezt idén Michael (Schumacher) oldalán is megtehettem, aki a 300. futamán teljesítette. Szóval tényleg különleges volt ez a hétvége.”

Kimi Räikkönen:
„Kellemes dolog újra itt lenni Spában, de ez nem volt ma egy teljesen jó verseny a számunkra. Nem volt a legkönnyebb napom, mert az autó nem pontosan olyan volt, mint azt szeretem. Küzdöttem azzal, hogy a legjobbat hozzam ki belőle, és sikerült szerezni pár kulcsfontosságú pontot – ez a lényeg. Nehéz volt, és a következő héten megpróbálunk jobbak lenni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button nyerte az „autótörős” Belga Nagydíjat Vettel és Räikkönen előtt!
Következő cikk Horner: Vettel egyszerűen remek volt ma!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország