Forma-1 Holland Nagydíj

Ismét nullázott a Haas: Itt tartunk saját erőből...

Nem sikerül kikecmeregnie a gödörből a Haasnak, hiszen hiába alakult kaotikusan a Holland Nagydíj, az amerikai csapat pilótái ezúttal is pontok nélkül távoztak a futamról.

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, in Parc Ferme after the race

Régen egy esős futam lehetőséget teremtett a kisebb csapatoknak arra, hogy egy-egy kiugró eredménnyel felhívják magukra a figyelmet. A Haas azonban nem tudott profitálni a Holland Nagydíj elején leszakadó esőből, hiszen ezúttal sem szereztek pontot.

Nico Hülkenberg esetében elhibázott stratégiai döntésről lehet beszélni, hiszen a német nem jött be interekért a futam elején, a csapattal együtt úgy ítélték meg, hogy a száraz pályára alkalmas gumival igyekeznek kivárni az eső végét. Mint ismert, ez végül végzetes hibának bizonyult.

„Nagyon dinamikus verseny volt, de az utolsó öt kör csak a túlélésről szólt” – kezdte az értékelését Hülkenberg a hétvége kapcsán. „Azt hiszem, csak ketten voltunk, Valtteri és én, akik úgy döntöttünk, hogy száraz pályára alkalmas gumikon maradunk, amikor elkezdett esni az eső.”

„Ez utólag visszagondolva nem volt helyes döntés. Elég sok időt vesztettem abban a pár körben, szóval elszalasztottunk egy lehetőséget. Ezután az ember futja a saját versenyét, de nehéz volt felmérni, hogy hol állunk, így a saját versenyemre összpontosítottam.”

„A tempó, amennyire láttam, rendben volt a középmezőnyben, de nyilvánvalóan nem volt elég ahhoz, hogy bármit is tegyek az előrébb jutás érdekében. Rengeteg adatot gyűjtöttünk az új első szárnyról, amit most még jobban ki kell tanulmányoznunk, meg kell értenünk a működését, és remélhetőleg optimalizálni tudjuk majd.”

Günther Steiner nem vitte túlzásba az értékelést, egész egyszerűen megállapította, hogy száraz időjárási körülmények között a Haas autója túl lassú a rossz gumikezelés miatt

„Általánosságban véve elég izgalmas verseny volt az időjárási körülményekkel, és azt hiszem, amit tudtunk, azt jól csináltuk, elkerülve a ki nem kényszerített hibákat a trükkös körülmények között. A száraz tempónk azonban jelenleg nem elég jó, de azt hiszem, kihoztunk a versenyből azt, amit lehetett. Most egyelőre itt tartunk saját erőből.”

Eközben a topcsapatoknál is zajlik az élet, Horner például azt ecsetelte, hogy a Holland Nagydíj végén konkrétan rá kellett üvöltenie Verstappen versenymérnökére, hogy hozzák ki a hollandot a bokszba…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Végre Alex Palou is megszólalt a McLaren-botrány kapcsán
Következő cikk HIVATALOS: Az FIA újabb technikai direktívával csap le a hajlékony szárnyakkal trükköző csapatokra – itt a határidő

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország