Ismét leszakadt az ég Japánban: Kvyat volt a leggyorsabb Rosberg és Hamilton előtt a második szabadedzésen Suzukában

Ismét leszakadt az ég Japánban: Kvyat volt a leggyorsabb Rosberg és Hamilton előtt a második szabadedzésen Suzukában

Eleinte úgy tűnt, hogy jobb körülmények várhatnak a mezőnyre délután, de a csapatoknak csalódniuk kellett, mert a heves esőzések ezúttal sem maradtak el Suzukában.

A délelőtti első szabadedzésen a nagy esőzések és a rendkívül vizes pálya miatt az első 45 perc gyakorlatilag értékelhetetlen volt. Délután eleinte jobbnak tűnt a helyzet Suzukában, de nem sokkal később az eső ismét rákezdett, ami fokozatosan erősödött.

Gyakorlatilag Daniil Kvyat volt az utolsó, aki a lehető legjobbkor autózott mért időt, és nagyrészt ennek köszönheti az első helyét. A Mercedes addig a pontig egyértelműen a leggyorsabbnak tűnt a köztes gumikon, különösen Nico Rosberggel a volán mögött.

Ennek ellenére még mindig nehéz messzemenő következtetéseket levonnunk ebből, hiszen a száraz körülmények azok, melyek megadnák számunkra a válaszokat a kérdéseinkre.

Jó hír azonban, hogy a hétvégére száraz időt jósolnak, így minden esély megvan arra, hogy szombaton kiderüljenek a dolgok, vagyis mennyire volt reális a Mercedes visszaesése Szingapúrban. Az azonban még a németek számára is feladhatja a leckét, hogy leghamarabb csak a harmadik edzésen tesztelhetnek a közepes, és a kemény gumikkal, mivel ma délelőtt és délután is végig vizes volt a pálya.

Végeredmény - második szabadedzés

1.Daniil KvyatRed Bull-Renault1’48.2776 kör
2.Nico RosbergMercedes1’48.3000.0238
3.Lewis HamiltonMercedes1’48.8530.5768
4.Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’49.0970.82010
5.Sebastian VettelFerrari1’50.2681.99118
6.Kimi RaikkonenFerrari1’50.3192.04216
7.Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’50.4182.1416
8.Max VerstappenToro Rosso-Renault1’50.5422.2655
9.Felipe NasrSauber-Ferrari1’50.9682.69110
10.Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’51.5573.2807
11.Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’51.6743.39711
12.Jenson ButtonMcLaren-Honda1’51.8613.5849
13.Marcus EricssonSauber-Ferrari1’51.9343.65712
14.Sergio PerezForce India-Mercedes1’52.0703.7938
15.Romain GrosjeanLotus-Mercedes1’52.5344.2576
16.Felipe MassaWilliams-Mercedes1’52.7654.4886
17.Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’55.2396.96210
18.Will StevensManor-Ferrari1’58.0599.7826
19.Alexander RossiManor-Ferrari1’59.41911.1427
20.Valtteri BottasWilliams-Mercedes--0

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A MÁSODIK SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="327"]

Pálya

Suzuka

Verseny dátuma: 2015. szeptember 27.

Pálya neve: SUZUKA INTERNATIONAL RACING COURSE

Első nagydíj: 1987

Körök száma: 53

Pálya hossza: 5.807

Versenytáv: 307.471

Körrekord: Kimi Räikkönen - 1:31.540 (2005)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 03:00 - 04:30

Második szabadedzés: 07:00 - 08:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 05:00 - 06:00

Időmérő: 08:00 - 09:00

Vasárnap

Verseny: 07:00

Gumik

2015: Kemény, közepes

2014: Kemény, közepes

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Daniil Kvyat , Fernando Alonso , Jenson Button , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING