Ismét elszállt az egyik Renault, ezúttal Kínában: nyomoznak a franciák

Egyelőre túl korai megmondani azt, hogy pontosan mi is történt a Kínai Nagydíjon Nico Hülkenberg autójával.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Renault F1 Team eddig egy tiszta hétvégét sem zárt a 2019-es F1-es szezonban. Kínában úgy tűnt, hogy a lehető legjobb eredményt érhetik el, de ezúttal csak az egyik autójuk ért célba. Igaz, ez még mindig jobb, mint ami Bahreinben történt, ahol szinte egyszerre álltak meg a gépek.

Még több F1 hír:

Vasárnap Nico Hulkenberg húzta a rövidebbet, míg Ricciardo megszerezte az első pontjait az új csapata színeiben. A német pilóta kiesése az új MGU-K egységgel kapcsolatos probléma okozta, de a csapat úgy véli, hogy ez egy szoftveres hiba, ami mindenfajta hardveres módosítás nélkül helyrehozható.

„Túl korai megmondani, hogy mi történt, de volt egy problémánk Melbourne-ben, és nagyon gyorsan reagáltunk a Bahreinben történtekre az egyik elem kapcsán, amit csak a McLaren kapott meg Carlos autójához.” – nyilatkozta a Renault F1 Team első embere, Cyril Abiteboul.

„Nagyban növelnünk kell a termelést, hogy több alkatrészünk legyen. És ennek köze volt az időhöz is. Ezek nem kifogások, hanem a puszta tények. Ha megnézzük a többi autót, akkor láthatjuk, hogy azok gond nélkül futottak. Ezzel 5000 kilométert teszteltünk a gyárban, és valami szoftveres probléma állhat a háttérben.”

A Renault nem számít arra, hogy Bakura egy újabb hardveres módosítást végezzenek el az MGU-K-n.

„Nem hiszem, hogy ez lesz. Ez szerintünk olyasvalami, ami nem ezt a területet érinti. Nem gondoljuk azt, hogy a Nico által használt elem sérült volna. Szerintünk ez egy szoftveres probléma, és ez az, amin változtatnunk kell. Bíztunk is benne, hogy minden simán megy majd a módosítással, de Nico már nem tudta újraindítani a rendszert, noha számos dolgot tett ezért.”

„Ez egy tipikusan szoftveres problémának tűnik, és ha ilyen történik, akkor a rendszert újra kell indítani. Elég sok mindent megtettünk ezért a pályán, de nem működött. Fontos, hogy megbízhatóak legyünk, és dolgozunk ezen. Fel kell zárkóznunk ezen a területen, méghozzá a lehető leghamarabb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner szerint a Red Bull Kínában befogta a Ferrarit, és célba vette a Mercedest
Következő cikk A Haas rengeteg pontot veszít: mi történik?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország