Ismét első a Lotus, de ez nem reális

Ismét első a Lotus, de ez nem reális

Legalábbis 99.9%, azonban Pastor Maldonado örül a megtett kilométereknek és köröknek a barcelonai tesztnap végén.

Mint ismeretes, a Lotus venezuelai versenyzője a harmadik napot is meg tudta nyerni az E23 volánja mögött. Maldonado szuper-lágy gumikat használt a leggyorsabb körén, de ennél messze összetettebb volt a napja.

A Lotus ma többek között a gumikkal, az aerodinamikával és a teljesítménnyel foglalkozott.

„Elégedett vagyok a mai nappal és örülök az eredménynek. Ez egy tesztnap volt, mint a többi, de bízom benne, hogy a Lotus lesz ilyen előkelő helyen a szezon során is. A csapattal nagyon keményen dolgozunk ezen, és azon, hogy a lehető leghamarabb visszatérjünk a legjobbak közé.”

„Úgy érzem, hogy erre meglesz majd az esélyünk, de most az a fontos, hogy sok kört tegyünk meg a pályán. Jó érzés egy Mercedes motorral hajtott autót vezetni. Érzem az erőt a csomagban, de még nem tudjuk, hogy ez mire lesz elég a többiek ellen. Úgy érzem, hogy sokkal több van ebben a csomagban, mint a tavalyiban. Totálisan mást érzek, amikor ezt az autót vezetem.”

„Pozitívak vagyunk és bízunk abban, hogy a következő napok is ilyen eredményesek lesznek. Az aerodinamikai tesztünk különösen fontos volt, és örülök, hogy az adatok pozitív számokat mutattak.”

http://youtu.be/HALwQEwkQZU?t=9m12s

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING