Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Ismerős név intézi mostantól a McLaren csapatának üzleti ügyeit

A McLaren bejelentette, hogy a jövő évtől Stephanie Carlin fogja irányítani a Forma-1-es csapatuk üzleti részlegét.

Stephanie Carlin, Team Principal, X44 Vida Carbon Racing

Carlin, aki eddig a Rodin Carlin Formula 3-as és F1 Academy csapatának volt a vezetője, ahogy az Extreme E-ben a Team X44-nek is, számos, a McLaren Forma-1-es műveleteit övező tevékenységet fog felügyelni. Pozíciója révén a McLaren 2024-es F1 Academy-jelenlétében is lesz szerepe. Januárban kezd és közvetlenül a csapatfőnöknek, Andrea Stellának fog jelenteni.

A Carlin a nemzetközi motorsport-körökben jól ismert név, számos bajnokságban dolgozott, mielőtt vezetői szerepre váltott. Eredetileg sajtós és marketinges volt, majd 2011-ben lett a férje, Trevor által irányított csapat kereskedelmi igazgatója.

2022-ben lépett előre megbízott csapatfőnöki szerepbe, számos sorozatban az ő dolga volt biztosítani, hogy a csapat jól szerepeljen. Amikor a Carlin tavaly összeolvadt az új-zélandi autógyártóval, a Rodinnal, megtarthatta ezt a helyét.

A csapat tavaly a brit F4-ben, az FIA F3-ban és az FIA F2-ben is szerepelt, míg először indultak az F1 Academyben és a spanyol F4-es bajnokságban. Ők az egyik legsikeresebb, nem a Forma-1-ben szereplő csapat, 1999 óta 470 futamgyőzelmet és 30 bajnoki címet szereztek az F4-ben, az F3-ban, az F2-ben, az Indy Lightsban, az IndyCarban, valamint az európai és ázsiai Le Mans-sorozatban. Több mint harminc pilóta Forma-1-be vezető útjának volt a csapat az állomása.

Carlin Forma-1-be igazolásával a McLaren a 2023-as szezon erős befejezésére szeretne építeni. A gyenge rajt után az átépített MCL60-nal Lando Norris és Oscar Piastri rendszeres fenyegetést jelentett a Red Bullra és végül negyedikek lettek a konstruktőri viadalban.

Norris jól ismeri a Carlint, az utánpótlás-sorozatokban ugyanis náluk szerepelt, két évet az F3-ban, 2016-ban a brit bajnokságban nyert velük versenyeket, 2017-ben pedig az európai sorozatot nyerte meg, 2018-ban pedig az F2-ben lett az ő színeikben második.

A McLaren tartalékpilótája, Pato O'Ward mindeközben arról beszélt, "egyre biztosabb", hogy egy ponton a Forma-1-ben fog szerepelni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Egyértelmű, hogy 2024 szorosabb lesz!
Következő cikk Az FIA elismerte, kiskapuk miatt nehezebb volt idén a pilóták dolga

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország