BRÉKING

Irvine szerint Ayrton Senna nagyon arrogáns tudott lenni - ennek ellenére a mai napig a legenda nagy rajongója!

Eddie Irvine visszaemlékezett az 1993-as Japán Nagydíjra, amit Suzukában rendeztek. Ayrton Senna akkor ütötte meg őt: „Senna nagyon arrogáns tudott lenni – úgy gondolta, minden az övé.”

Eddie Irvine nem elég, hogy az 1993-as Japán Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, de szinte egyik napról a másikra híressé vált. Nem a megszerzett hatodik helye miatt, sokkal inkább az Ayrton Sennával való félreértésük okán.

Eddie Irvine a Motorsport-Total.com „Egy ital Eddie Irvine-nal” című rovatában most Aytrrton Senna sötét oldalára emlékezett vissza.

„Senna egyrészről nagyon barátságos volt néhány emberrel, de másrészről nagyon arrogáns tudott lenni. Úgy gondolta, minden az övé. Úgy vélte, Istentől kapta a jogot a futamgyőzelmekhez. Szerintem viszont mind Isten gyermekei vagyunk! Így sosem értettem őt teljesen. Az agya elég titokzatos módon működött.”

Habár Senna a suzukai sajtótájékoztatón elnézést kért Irvine-tól, a Jordan akkori fiatalja sosem látott megbánást a brazil legenda szemében: „Kezet fogtunk, de nem volt mérges, hogy ezt tette. Inkább azt sajnálta, hogy én annyi bosszúságot okoztam neki.”

Az esetet ide kattintva nézheted meg!

De mi is történt pontosan? A történet a pénteki szabadedzésekig nyúlik vissza, amikor Irvine megelőzte Sennát, hogy gyors kört futhasson. A McLaren-sztárja azonban nem örült a fiatal manőverének: „Feltartott, hiszen egy senki voltam, akit az emberek egyszerűen ignorálhatnak. Mintha fontosabb lett volna, mint én.” - mondta Irvine.

Szombaton a helyzet megismétlődött, csak pont fordítva. „Magamért versenyzek. Hidd el, nem hódolok be előtte csak azért, mert Ő Ayrton Senna. Csak egy esélyt kaptam, és ez Suzuka volt. Nem voltam hajlandó feláldozni senki kedvéért sem.”

Irvine 1993-ban már Rubens Barrichello ötödik csapattársa volt, és jól mondta, ha Japánban meggyőző teljesítményt nyújt, akkor bebiztosíthatta helyét az 1994-es szezonra. És Suzukában valóban jól teljesített, Damon Hillel (Williams) küzdött a negyedik helyért, amikor is Senna megérkezett, hogy lekörözze: „Elengedtem, de Damon nem tett így. Szóval Senna mögött mentem, miközben Damont akartam megelőzni. Visszaelőztem Sennát, aztán Damon elé kerültem.”

„Sennának igaza volt, hiszen lekörözöttek voltunk, akiknek el kellett volna engedni őt. Azonban valójában nem is az én hibám volt, hanem Damoné. Én elengedtem, de Damon nem. Viszont rám még haragudott az azelőtti két nap történt esetek miatt.”

//

Carmen Jorda hosszú kihagyás után ismét versenyezni fog! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, April 12, 2016

Senna a futam után az akkori McLaren szóvivővel, Norman Howell-al és a versenymérnökével, Giorgio Ascanellivel átment a Jordanhoz (akkoriban egy konténer volt), ahol Irvine egyedül ült az asztalnál. Jelen volt még néhány Jordan csapattag is. Senna nem látta meg Irvine-t azonnal, így az akkori újonc felemelte a kezét: „Itt vagyok!” Senna ekkor felrobbant.

„Nem voltál elég gyors, különben nem lett volna problémád.” – mondta Irvine. Erre Senna az FIA-val kezdett fenyegetőzni. A brazil legenda az incidens ellenére is megnyerte a versenyt, de egyszer csak hirtelen visszafordult, és bal kezével pofon vágta Irvine-t.

Irvine a földre esett, és tömören megjegyezte: „Már látom, minek a biztosítás!” 23 évvel később azonban már máshogy emlékszik vissza az esetre: „Nem volt egy nagy pofon, de nem is szólt előtte. Hirtelen jött az ütés. Nem volt túl stílusos. Hatalmas sztori volt. Egyik napról a másikra a senkiből híres versenyzővé váltam – csak nem olyan okból, mint szerettem volna.

Amikor Senna belépett a konténerbe Irvine rettenetesen boldog volt, ugyanis élete első versenyén hatodik lett. Feltette lábát az asztalra, és a székén hintázott. „Senna rám kiabált. Nekem minden mindegy volt.” Irvine elmondása szerint ma sem cselekedne másképp. „Magamért versenyeztem, mint minden versenyző.”

A "slusszpoén": Irvine nappalijában a mai napig egy Senna sisak díszeleg Miamiban. „Mindig is Senna szurkoló voltam. Még mindig rajongok a vezetési képességeiért. Azonban sosem voltam különösebben nagy rajongója a személyiségének.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher fia a Mercedeshez fog szerződni a Ferrari helyett?
Következő cikk WTCC Magyar Nagydíj nyereményjáték: exkluzív páros bérlet a Hungaroringre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország