IndyCar-botrány újratöltve, az Alpine-on röhögnek a pilóták

Az autósport-világ jó néhány szereplője kommentálta a közösségi médiában az Alpine és Oscar Piastri között kialakult balhét, ami erőteljesen emlékeztet a néhány héttel ezelőtt kirobbanó Palou-McLaren-Chip Ganassi botrányra.

IndyCar-botrány újratöltve, az Alpine-on röhögnek a pilóták

Ahogy arról a Motorsport is beszámolt, az IndyCarban szereplő Chip Ganassi Racing nemrégiben ugyanazon a napon jelentette be, hogy szerződést hosszabbít a regnáló bajnok Alex Palou-val, mint a McLaren azt, hogy náluk folytatja a pályafutását a spanyol.

A pilóta saját Twitter-oldalán tagadta, hogy 2023-ban is jelenlegi csapatánál versenyezne, és azt is cáfolta, hogy bármit is nyilatkozott volna a nem létező szerződéshosszabbítással kapcsolatban, holott a CGR közleményében idézte is a versenyzőt.

Kísértetiesen emlékeztet erre az ügyre Oscar Piastri és az Alpine esete, hiszen a Forma-1-ben szereplő francia istálló kedden jelentette be, hogy az ausztrál pilóta veszi át 2023-tól az Aston Martinhoz igazoló Fernando Alonso helyét, amit Piastri nem sokkal később a közösségi médiában cáfolt.

Még több F1 hír:

A szerződés-sagára természetesen az autósport-világ több szereplője is reagált a közösségi médiában, az egykori Forma-1-es versenyző, az IndyCarban is igencsak megosztó pilóta, Romain Grosjean mindössze három pattogatott kukoricás emojit posztolt Twitterére.

A szintén IndyCar-pilóta Felix Rosenqvist azt írta, ellenőriznie kell, nincs-e április elseje, ugyanis ez az ügy meglehetősen nevetséges az Alpine szempontjából, míg a jelenleg a Forma-2-ben szereplő, ex-F1-es Roberto Merhi már azon tűnődött, mikor jelenti be a McLaren Piastri szerződtetését.

 

Callum Ilott arról posztolt, hogy már így is túl sok dráma volt idén a motorsportban, míg a Haas tartalék versenyzője, Pietro Fittipaldi az ügy abszurditásáról írt a Twitteren.

Az egyik legjobb kommentár talán Max Fewtrell nevéhez fűződik. A Renault-akadémia korábbi növendéke úgy fogalmazott, ha senki nem tart igényt Alonso ülésére, akkor ő nagyon szívesen beül az Alpine-ba, csak adjanak neki három hetet, hogy edzésebe hozza magát.

 

Szafnauer: Ricciardo nem opció az Alpine számára


Nézzétek meg a spái huszonnégy órás verseny összefoglalóját!

megosztás
hozzászólás
Az Alpine-nál állítják, jogszerűen jelentették be Piastrit 2023-ra
Előző cikk

Az Alpine-nál állítják, jogszerűen jelentették be Piastrit 2023-ra

Következő cikk

A dühös Gasly a versenyigazgatókkal tárgyalt a pályaelhagyás büntetéséről

A dühös Gasly a versenyigazgatókkal tárgyalt a pályaelhagyás büntetéséről