BRÉKING

Indianapolis korábbi főnöke szerint a Forma-1 nem pótolható a MotoGP-vel vagy a Nascarral

Tony George újra szeretne egy Forma-1-es nagydíjat Indianapolisban – szerinte egy amerikai pilóta tündöklése garancia lenne a sikerre.

A Forma-1 és Indianapolis közös története már csak az emlékeinkben él. 2008 óta az ikonikus amerikai pálya kikerült a királykategória naptárából, és a visszatérésére is elég csekély esély van. „Nem valószínű” – mondta a pálya volt igazgatója, Tony George az AutoWeek-nek. – „Azt kívánom, hogy az Amerikai Nagydíj bárcsak még velünk lenne.”

Az aszfaltcsík sok kritikát kapott a pilótáktól: „Nem volt tökéletese. Azonban több idő alatt, és több pénzből sikerülne összehoznunk egy érdekesebb pályát, ami a versenyzőknek is jobban tetszene. Már van egy tervem a fiókban.” A részletekről George egyelőre hallgat, ahogy a finanszírozásról is.

Az indianapolisi verseny sosem volt különösen gyümölcsöző, a promóternek sem. „Az esemény nagyon jót tett a városnak, és pénzügyileg jövedelmező is volt az állam számára – ha már számunkra nem is.” – erősítette meg George, hogy a MotoGP futama nem tudja helyettesíteni a királykategória által hagyott űrt. „A MotoGP szép, de nem Forma-1. Nascar hétvégét is szervezhetünk, de az messze nem ugyanaz.”

//

Mark Webbernek nem 13 évvel idősebb párja az első nő az életében - bár 20 éve alkotnak egy párt fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, August 17, 2015

Indianapolis helyét Austin vette át a Circuit of The Americas-sal (CoTA), ami George-ot le is nyűgözte: „A nézőtér, és a rálátás a pályára lenyűgöző. Remélhetőleg az esemény jövője szilárd lábakon áll.”

Las Vegas vagy Long Beach komoly alternatívák lehetnek az Egyesült Államokban. Ott van a New Jersey projekt is – a New York-i felhőkarcolók előtt hihetetlen látványt nyújtana egy Forma-1-es nagydíj – már csak a pénzügyi kérdések maradtak. „A látvány lenyűgöző. Végül azonban szükség van egy tőkeerős szponzorra, mint Austin esetében is láthatjuk.”

A korábbi Indy főnök szerint azonban a siker kulcsa egy versenyképes amerikai versenyzőben rejlene, mint Michael Andretti volt az 1993-as McLarenben. „Úgy gondolom, hogy Michael meg tudta volna csinálni. Véleményem szerint a lehetőségeiből nem hozta ki a lehető legjobbat.” – Jövőre érkezik az amerikai Haas Racing, akik talán népszerűvé tehetik a királykategóriát a tengerentúlon is. „Semmi sem történik egyik napról a másikra, de talán egy bizonyos idő után.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mark Webber és 13 évvel idősebb párja lelki társak
Következő cikk A Honda Spában a Ferrarit célozza meg a fejlesztéseivel!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország