Imola bejelentkezett Vietnám helyére, Törökország nem akar áprilisi futamot

megosztás
hozzászólás
Imola bejelentkezett Vietnám helyére, Törökország nem akar áprilisi futamot
Szerző:
, Szerkesztő

Miután 2020-ban Olaszország 3 Forma-1-es futamnak is otthont adott, komolyan gondolkoznak azon, hogy ez 2021-ben is csak 2-re csökkenjen, miután Vietnám kérdéses elköteleződésével felszabadult egy áprilisi időpont.

A Vietnámi Nagydíj a bejelentés előtti este került ki a Forma-1 előzetes 2021-es versenynaptárából, miután belpolitikai vitát kevert a futam, amelynek főszervezőjét sikkasztással vádolják az országban.

A 2020-as szezonban beugrósként részt vevő helyszínek eközben igyekeznek megszilárdítani a helyüket a Forma-1 versenynaptárában, az Olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani pedig elmondta, hogy pályáznak a felszabadult időpontra.

„Két Forma-1-es futamot is szeretnénk rendezni Olaszországban 2021-ben” – nyilatkozta Damiani a sportface.it lapnak. Amellett, hogy már megerősítettük a monzai nagydíjhétvégét, megpróbáljuk elérni, hogy Imola is ott legyen a versenynaptárban. Reméljük, hogy sikerrel járunk, még akkor is, ha ez óriási kihívás jelenleg.”

Azért is érdekes, hogy az ACI most Imolát részesíti előnyben egy második olasz futam esetében, mert tavasszal először fel sem merült a pálya, amikor arról volt szó, milyen európai helyszínek lehetnek alkalmasak a Forma-1 fogadására 2020-ban.

 

A Ferrari lobbierejét mutatja az is, hogy sikerült elérniük, hogy Mugellóba látogasson az F1, ráadásul pont a csapat 1000. futamán, amit egy különleges festéssel is megünnepeltek, ugyanakkor kérdéses, hogy egy hagyományos versenynaptár esetében ki tudná-e fizetni a pálya a rendezési költségeket.

Az idén bemutatkozó/visszatérő pályák esetében is talán Imola fogadtatása sikerült a legvegyesebbre. A pilóták hiába imádták, a 2020-as autók egyszerűen túl nagyok a keskeny aszfaltcsíkhoz, előzési lehetőségeket pedig csak egy szerencsés biztonsági autó biztosított.

Míg Olaszország egy második futamban reménykedik, Törökország a sajtón keresztül már jelezte, nem fognak pályázni a felszabadult áprilisi időpontra, mivel az pont a Ramadán idejére esik, amikor a böjt miatt az egész országban nem szoktak motorsport eseményeket tartani, erről Vural Ak, a pálya igazgatója beszélt a Reutersnek. Ennek ellenére továbbra is reménykednek abban, hogy a 2021-es versenynaptárban helyet kaphatnak, ideális esetben nyáron, vagy ősszel.

Eközben Oroszország is azon dolgozik, hogy két Forma-1-es versenye is legyen, és a szentpétervári Igora Drive-ot is bedobták a pletykatengerbe.

Ti melyik 2020-as „beugrós” pályán látnátok szívesen Forma-1-es versenyt jövőre?

Ajánlott videó:

Ezekkel a módosításokkal akarja ledolgozni a Ferrari a lóerőhátrányát, de mit takar a „Superfast?”

Előző cikk

Ezekkel a módosításokkal akarja ledolgozni a Ferrari a lóerőhátrányát, de mit takar a „Superfast?”

Következő cikk

Perez készen áll arra, hogy topcsapatnál versenyezzen

Perez készen áll arra, hogy topcsapatnál versenyezzen
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Köles István Ákos