Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban

Az Emilia-Romagna Nagydíj állandó helyszínként szerepelhet a naptárban, amennyiben a régió elnökének sikerül erről meggyőzni a kormányt, majd a Forma–1 vezetésével is dűlőre tudnak jutni.

Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban

Egyre valószínűbb, hogy Imola jövő évtől legalább 2025 végéig állandó állomása lesz a Forma–1-nek. A pálya 2020-ban tért vissza sportágba a globális világjárvány és a többi helyszín rendezési gondjai miatt. Több országban is kénytelenek voltak lemondani a rendezést, így Imola kézenfekvő választásnak tűnt.

Idén nagyjából ugyanez történt, ugyanis Imola ebben a szezonban a Kínai Nagydíj helyét vette át, ahol többek között az utazási nehézségek miatt mondtak le a futam megrendezéséről. Imola visszatérését a szurkolók és a pilóták is általánosságban pozitívan fogadták.

Még több F1 hír:

Többen felszólaltak annak kapcsán, hogy szívesen látnák a jövőben állandó állomásként a naptárban a legendás helyszínt. Egy kiszivárogtatott naptár szerint a Forma–1 azon gondolkozik, hogy ott vagy Franciaországban, a Paul Ricardon rendezzenek versenyt a 2022-es szezonban.

Stefano Bonaccini, az Emilia-Romagna régió elnöke megerősítette, hogy javaslatot nyújtottak be a kormány számára azzal kapcsolatban, hogy állandó helyszínként szerepelhessenek a naptárban. „Régióként egy ideje sikeresek vagyunk a legmagasabb szintű sportesemények megrendezése kapcsán és remélem, hogy hamarosan rögzített helyünk lesz a Forma–1-es világbajnokságban is” -mondta.

 

„Javaslatot nyújtottunk be a kormánynak a 2020-as és 2021-es versenyek alapján. Az elképzelés az, hogy 2022-től hosszú évekig állandó helye legyen a naptárban Imolának. Remélem, hamarosan pozitív választ kapok erre. Történelmi és fantasztikus eredmény lenne, nagyszerű lenne minden rajongónak és Emilia-Romagna lakosainak is” – zárta a régió elnöke.

Marco Panieri, Imola polgármestere is megszólalt az ügyben, aki szerint városa ismét futamot rendezhet. „A megállapodás biztos és a a napokban hivatalossá válik” – mondta magabiztosan a Formulapassion.it-nek adott interjújában.

Ricciardo Oroszországban is odaérhet az élre?

megosztás
hozzászólás
Giovinazzi: Olaszként csakis arról álmodhatok, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Előző cikk

Giovinazzi: Olaszként csakis arról álmodhatok, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Következő cikk

Horner: Perez tudta jól, hogy miért szerződtettük

Horner: Perez tudta jól, hogy miért szerződtettük
Hozzászólások betöltése