Íme Vettel különleges sisakfestése – a német jó ügyért kampányol

Sebastian Vettel az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén különleges sisakfestéssel áll rajthoz – a német a tiszta víz fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, így a BWT jellegzetes pink színét öltötte magára.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Stájer Nagydíj előtt meglehetősen erős eredményeket szállított az Aston Martinnak, hiszen zsinórban három alkalommal is pontszerzést ünnepelhetett, ráadásul Bakuban az előkelő 2. helyet sikerült megszereznie.

Ausztriában azonban a német nem igazán tudta előreverekedni magát a rosszul sikerült kvalifikáció után. A négyzseres világbajnok elsősorban a forgalmat okolta a gyengébb teljesítményéért, és kihangsúlyozta, hogy az osztrák pályán egyáltalán nem könnyű előzni.

Az Osztrák Nagydíj 2. szabadedzésén azonban Vettel ismét ott volt a legjobb pilóták között, csapattársa mögött az 5. helyen végzett, ami remek előjel a szombati kvalifikáció, illetve a vasárnapi futam előtt.

Vettel azonban nemcsak ezzel a remek helyezéssel hívta fel magára a figyelmet, hanem különleges sisakfestésével is, hiszen a Racing Point korábbi főszponzorának, a BWT-nek a színeiben áll rajthoz, már ami a fejvédőjét illeti. Meglátjuk, hogy a váltás szerencsét hoz-e a németnek.

 

A szoros bajnoki küzdelem még Hamiltont is a szimulátorba kényszerítette

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari gyengén ment délután, de nem aggódnak
Következő cikk Wolff megerősítette: hamarosan jön a Mercedes "nagy fejlesztése"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország