Íme, ők állnak a legrosszabbul a büntetőpontokat tekintve

A Forma-1 büntetőpontokkal kapcsolatos rendszerét 2014-ben vezették be, ennek értelmében az a pilóta, aki 12 egységet gyűjt össze, automatikus futameltiltást kap. De vajon kell-e valakinek ettől tartania a 2021-es szezonban?

Max Verstappen, Red Bull Racing,Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Erik Junius

Arról már sok szó esett a korábbiakban, hogy Lando Norris az Osztrák Nagydíjon kapott büntetése után már 10 ponttal vezeti a listát, tehát ha a brit pilóta újabb szankciókat maga után vonó akcióba kezd, akkor könnyen futameltiltás elé nézhet.

Sergio Perez szintén nem áll jól a büntetőpontokat összesítő listán, hiszen a mexikói neve mellett már 8 egység gyűlt össze, az Osztrák Nagydíjon bemutatott ütközése után pedig a finn jégember fért fel még a dobogóra, neki 6 pontja van.

Még több F1 hír:

Érdekes módon George Russell követi az első hármast, aki Sebastian Vettel és Nicholas Latifi mellett szintén 6 pontot gyűjtött össze. Az 5 ponttal „büszkélkedő” pilóták névsorát Antonio Giovinazzi és Nyikita Mazepin teszi ki, míg a 4 pontosok táborába Lance Stroll és Juki Cunoda fért oda.

Mindössze három olyan pilóta van a 2021-es mezőnyben, akik nem rendelkeznek büntetőpontokkal. Fernando Alonso és Mick Schumacher neve láttán talán kevesen lepődnek meg, de Max Verstappen is makulátlan mérleggel rendelkezik, aki tekintve a korábbi ütközésekkel tarkított pályafutását, meglehetősen nagy fejlődésen ment keresztül ezen a területen is.

Ricciardo szerint szinte természetes, hogy Norris ilyen erősen teljesít harmadik szezonjában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko szerint ezen a területen jobb Verstappen Pereznél
Következő cikk Verstappen 50 dobogónál jár az F1-ben – vajon melyik lehet a kedvence? (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország