Íme, ezeknél a csapatoknál mutatkoztak be a mai F1-es pilóták

Érdekes statisztika látható a Forma-1 hivatalos Twitter-csatornáján, amely szerint a jelenleg aktív pályafutásukat teljesítő pilóták közül a legtöbben a Williams színeiben mutatkoztak be a száguldó cirkuszban.

Oscar Piastri, McLaren, Logan Sargeant, Williams Racing

A Forma-1-re mindig is jellemző volt, hogy az újonnan csatlakozó fiatal tehetségek kisebb csapatoknál kezdhetik meg a pályafutásukat a legmagasabb szinteken, ahol aztán a megfelelő mennyiségű tapasztalattal felvértezve léphetnek feljebb egy versenyképes istállóhoz.

Ez a trend a mai napig jellemző a száguldó cirkuszra, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Forma-1 Twitter-csatornáján közzétett grafika, mely megmutatja, hogy az aktív mezőny tagjai közül jelenleg 6-an is a Williamsnél mutatkoztak be.

A legidősebb tagja ennek a csoportnak Nico Hülkenberg, aki idén tért vissza a Forma-1-be. A német a Williams színeiben állt rajthoz, ráadásul pole-t is szerzett, ami nem kis telejsítmény volt a részéről, minek után az alakulat nem igazán rendelkezett versenyképes autóval.

George Russell három évet húzott le a Williamsnél, de Valtteri Bottas is jó néhány évig erősítette a csapatot, mielőtt megkapta volna a nagy lehetőséget. Érdekesség, hogy mind a ketten a Mercedeshez igazoltak, előbb a finn, aztán az ő helyére ment a brit.

A Forma-1 nagy öregjei közül Alonso még 2001-ben a Minardinál tett meg az első köreit éles körülmények között, Ocon pedig a Manornál kezdte meg az F1-es pályafutását. Ez a két csapat azóta megszűnt létezni.

A McLarennél szintén illusztris névsor sorakozik, hiszen a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton az első címét 2008-ban a wokingiakkal szerezte meg, közvetlenül a 2007-es bemutatkozása után. Lando Norris szintén a Zak Brown vezette csapatot erősíti a kezdetektől. Íme a teljes lista:

 

Russell szerint Verstappen elvérzett volna Hamilton csapattársaként…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csou már Bottas szintjén van az Alfa Romeo szerint
Következő cikk "Mélyreható változások folynak Maranellóban" - üzent a Ferrari elnöke

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország