Íme az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Az olasz időmérő edzés első két helyezettje nem okozott nagyobb meglepetést, azonban kicsit hátrébb már vannak érdekességek: Max Verstappen például „csak” ötödik lett, Sebastian Vettel pedig már a Q1-ben búcsúzott.

Safety Car on the grid

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Ezen a hétvégében Monzában van a Forma-1 mezőnye, ahol már az időmérő edzésen is túl vagyunk. A pole-pozíció a kvalifikáción nem meglepő módon a most már 94 rajtelsőségnél tartó Lewis Hamiltonhoz vándorolt, mellőle pedig Valtteri Bottas fog rajtolni, aki közel volt brit csapattársához, de végül 69 ezreddel elmaradt tőle.

A második sorban viszont már van egy kisebb meglepetés: Carlos Sainz lett a harmadik a McLarennel, a negyedik helyre pedig Sergio Perez fért oda. Verstappennek ezúttal meg kell elégednie az ötödik hellyel, míg Norris bő egy tizedet kapva Sainztól hatodik lett.

Még több hír:

A Renault-k közül Daniel Ricciardo végzett előrébb, míg a két AlphaTauri közül ezúttal is Gasly volt a gyorsabb. A Ferrari ezúttal is gyengén teljesített, és Leclerc-rel a 13., Vettellel a 17. pozíciót szerezték meg, de a többi Ferrari-motoros autó sem villogott.

A mezőny leghátuljáról a két Williams-pilóta, azaz George Russell és Nicholas Latifi fog indulni a 15:10-kor induló Olasz Nagydíjon, amely a szezon nyolcadik versenye lesz.

Vettel és Russell a Q1-es incidensről…

Helyezés # Versenyző Autó Idő Hátrány km/ó
1 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 1'18.887   264.362
2 77 Finland Valtteri Bottas Mercedes 1'18.956 0.069 264.131
3 55 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 1'19.695 0.808 261.682
4 11 Mexico Sergio Perez Racing Point 1'19.720 0.833 261.600
5 33 Netherlands Max Verstappen Red Bull 1'19.795 0.908 261.354
6 4 United Kingdom Lando Norris McLaren 1'19.820 0.933 261.272
7 3 Australia Daniel Ricciardo Renault 1'19.864 0.977 261.128
8 18 Canada Lance Stroll Racing Point 1'20.049 1.162 260.525
9 23 Thailand Alexander Albon Red Bull 1'20.090 1.203 260.392
10 10 France Pierre Gasly AlphaTauri 1'20.177 1.290 260.109
11 26 Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri 1'20.169 1.282 260.135
12 31 France Esteban Ocon Renault 1'20.234 1.347 259.924
13 16 Monaco Charles Leclerc Ferrari 1'20.273 1.386 259.798
14 7 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1'20.926 2.039 257.702
15 20 Denmark Kevin Magnussen Haas 1'21.573 2.686 255.658
16 8 France Romain Grosjean Haas 1'21.139 2.252 257.025
17 5 Germany Sebastian Vettel Ferrari 1'21.151 2.264 256.987
18 99 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1'21.206 2.319 256.813
19 63 United Kingdom George Russell Williams 1'21.587 2.700 255.614
20 6 Canada Nicholas Latifi Williams 1'21.717 2.830 255.207

A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, hiszen többek között Spencer Pigot óriási balesetet szenvedett a futam késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón az F1 történek leggyorsabb köre: Hamilton pole-ja Monzából!
Következő cikk Hivatalos: jövőre Alpine néven indul a Renault a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország