BRÉKING

Íme az igazság Webber és Vettel kapcsolatáról!

Mark Webber felrántotta a leplet a korábbi csapattársához, Sebastian Vettelhez fűződő viszonyáról.

A korábbi Forma-1-es sztár most a WEC-ben versenyez a Porschéval. Az ABC ausztrál showjában beszélt a gyenge Red Bull menedzsmentről, ami szerinte egyértelműen okolható azért, hogy a viszonya komolyan megromlott Sebastian Vettellel.

„Bizonyos döntésekben sok személyes érdek szerepet játszott. Én egyszerűen csak egy dzsóker voltam a játékban.”

Webber pályafutása során menedzsere, Ann Neale tagadta, hogy az ausztrál kezdetben kedvelte volna Vettelt. Azonban ez akkor vált igazzá, amikor 2010 közepén Webber megnyerte a Spanyol és a Monacói Nagydíjat.

„Az a benyomásunk támadt, hogy Sebastian nem volt boldog a dolgok alakulásával. Ez az idős ausztrál megverte, és ennek szerinte nem így kellett volna történnie.” – emlékezett vissza Neale.

„Az előző két futamon rajt-cél győzelmet arattam, majd érkezett egy új hátsó szárny… a másik garázsba. Tudom, hogy a mérnökök dühösek voltak.” – tette hozzá Webber.

„Csak arra gondoltunk, hogy igen, itt biztos folyik valami. Nagyon szerették volna, hogy egy kicsit boldogabb legyen… talán azért mert én egy öreg róka voltam, és azt várták, hogy inkább én leszek egy kicsit kiakadva.”

„Az egész probléma a gyenge csapatmenedzsment miatt alakult ki, tényleg, mert hagyták, hogy Vettel elszabaduljon.” – egészítette ki Neale az ausztrált – „Csak azt gondoltam, hogy most komolyan? Engeditek, hogy mindezt megtehesse?”

A két csapattárs jeges viszonya minden bizonnyal 2013-ban a Maláj Nagydíjon érkezett el a mélypontra, amikor Vettel mit sem törődve a csapatutasítással, megelőzte Webbert és nyert. A híres Multi 21-es botrány.

„Lejöttünk a dobogóról, és odajött hozzám. Annyit mondott, hogy: „Beszélnünk kell, és csak… elb***tam, haver. Annyira elb***tam.” Mire azt mondtam, hogy rendben haver, akkor beszéljünk. Beszéljünk jövő héten.”

//

Räikkönen már aláírta az új szerződését a Ferrarival, de az olaszok ezt még nem tették meg... fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Monday, June 29, 2015

Ez a megbeszélés azonban nem végződött jól, és végül Webbernek ez adta meg az utolsó lökést, hogy véget vessen a Forma-1-es karrierjének.

„Csak annyit mondott, hogy komolyan tisztel engem, mint egy versenyzőt, emberként viszont már nem annyira. Ez nagy hatással volt a kapcsolatunkra. Akkoriban alig állhattuk ki egymás látványát.”

„A csapat a Multi 21 után csalódott volt, ez nem kérdés. Ezzel bebizonyosodott, hogy mennyire tehetetlenek. Nem tudtak kézben tartani minket a pályán, aminek nem kellett volna megtörténnie.”

„Egyszerűen változtatniuk kellett valamin. Én segítettem nekik meghozni a döntést, és távoztam!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel megérkezik, köszönetet mond a magyar rajongóknak, majd gumikat is éget a Ferrarival
Következő cikk Hatalmas F1-es parádé Zandvoortban: V10-es és V8-as gépek parádéztak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország