Íme, a 2024-es F1-es Szingapúri Nagydíj menetrendje – éjszakai futam jön!
Baku után rögtön következik az újabb Forma-1-es hétvége, hiszen Szingapúrba látogat a mezőny, ahol éjszakai, villanyfényes futamot rendeznek.
Aerial view of the Singapore GP racetrack
Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images
Alig tudtunk még felocsúdni az Azeri Nagydíj számos történéséből, máris jön a következő hétvége, amelynek helyszíne Szingapúr. Még 7 nagydíjhétvége van hátra, Norris már csak 59 pontra van Verstappentől, a McLaren pedig 20 pontos előnyre tett szert a konstruktőrök között.
Szingapúrban pedig újabb esélye lehet arra Norrisnak, illetve az egyre feljebb zárkózó Leclerc-nek és Piastrinak, hogy pontokat hozzanak Verstappenen, hiszen a szingapúri pálya általában nem fekszik az energiaitalos istállónak, tavaly ez volt az egyetlen nagydíj, amit nem ők nyertek – 2023-ban Sainz tudott diadalmaskodni.
Az F1-es program pénteken 11:30-kor fog indulni az első szabadedzéssel, majd 15 órakor jön a második szabadedzés. Szombaton 11:30-tól lesz az FP3, az időmérő pedig 15 órakor veszi kezdetét.
Végül magyar idő szerint 14, helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét a Szingapúri Nagydíj, amely után már csak 6 hétvége lesz hátra a szezonból – vajon tovább csökken a különbség Verstappen és az üldözői között?
Eközben megvan az ítélet Sainz és Perez balesetének ügyében, míg Marko szerint a Red Bull bedobhatja a törülközőt a McLaren ellen.
Péntek, 11:30 | Forma-1, első szabadedzés | M4 Sport |
Péntek, 15:00 | Forma-1, második szabadedzés | M4 Sport |
Szombat, 11:30 | Forma-1, harmadik szabadedzés | M4 Sport |
Szombat, 15:00 | Forma-1, időmérő | M4 Sport |
Vasárnap, 13:00 | Forma-1, pilótaparádé | M4 Sport |
Vasárnap, 14:00 | Forma-1, Szingapúri Nagydíj | M4 Sport |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.