Forma-1 Miami Nagydíj

Íme, a 2023-as F1-es Miami Nagydíj rajtrácsa – Verstappen csak az ötödik sorban!

A tegnapi, drámaian alakuló miami időmérőt követően kifejezetten érdekes sorrend alakult ki a rajtrácson, Max Verstappen pedig csak a kilencedik pozícióból indulhat.

Top three Qualifiers Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, pole man Sergio Perez, Red Bull Racing, and Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Tegnap este rendezték a Miami Nagydíj időmérő edzését, amelyen Sergio Perez szerezte meg a pole-t, miután Charles Leclerc szűk két perccel a Q3 vége előtt hibázott – emiatt sokan nem tudtak javítani, többek között az első körén megcsúszó Verstappen sem.

A pole így Perezé lett, mellőle Alonso indulhat, majd Sainz és a Haasszal remeklő Magnussen következik. Gasly idei legjobb rajtpozícióját szerezte meg az 5. hellyel, mellőle Russell rajtolhat.

Még több F1 hír:

Mögöttük a Leclerc-Ocon, illetve a Verstappen-Bottas duó jön, Hamilton és Norris pedig nem lehet elégedett az időmérőjével: a Mercedes pilótája a 13., a McLaren pilótája pedig a 16. pozícióból rajtolhat.

A Miami Nagydíj ma este 21:30-kor veszi kezdetét, ne maradjatok le róla, a tegnapi időmérő összefoglalóját pedig itt olvashatjátok el.

Helyezés Versenyző Idő Hátrány km/ó
1 Mexico Sergio Perez 1'26.841   224.354
2 Spain Fernando Alonso 1'27.202 0.361 223.426
3 Spain Carlos Sainz Jr. 1'27.349 0.508 223.050
4 Denmark Kevin Magnussen 1'27.767 0.926 221.987
5 France Pierre Gasly 1'27.786 0.945 221.939
6 United Kingdom George Russell 1'27.804 0.963 221.894
7 Monaco Charles Leclerc 1'27.861 1.020 221.750
8 France Esteban Ocon 1'27.935 1.094 221.563
9 Netherlands Max Verstappen      
10 Finland Valtteri Bottas      
11 Thailand Alexander Albon 1'27.795 0.954 221.916
12 Germany Nico Hulkenberg 1'27.903 1.062 221.644
13 United Kingdom Lewis Hamilton 1'27.975 1.134 221.462
14 China Csou Kuan-jü 1'28.091 1.250 221.171
15 Netherlands Nyck deVries 1'28.395 1.554 220.410
16 United Kingdom Lando Norris 1'28.394 1.553 220.413
17 Japan Cunoda Júki 1'28.429 1.588 220.325
18 Canada Lance Stroll 1'28.476 1.635 220.208
19 Australia Oscar Piastri 1'28.484 1.643 220.188
20 United States Logan Sargeant 1'28.577 1.736 219.957

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a 2. helye után odaszúrt az Alpine-nak: Nem hittek bennem...
Következő cikk Lewis Hamilton elmondta, szerinte miért esett ki a Q2-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország