Íme, a 2022-es F1-es Francia Nagydíj rajtrácsa – ketten rajtbüntetést kaptak!
Ma délután rendezik meg a szezon 12. Forma-1-es versenyét, ahol Charles Leclerc indulhat az első pozícióból, a Carlos Sainz, Kevin Magnussen duó pedig a motorcseréje miatt a rajtrács végéről indul.

Izgalmas időmérőt láthattunk szombat délután, amelynek végén Charles Leclerc lehetett a legboldogabb, miután 3 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t, hiába volt a kvalifikáció vége előtt mindössze 8 ezredre Verstappen a bajnoki riválisától.
Mögöttük Perez és Hamilton végzett, majd meglepetésre Norris szerezte meg az ötödik helyet, aki Russellt is maga mögé utasította, tehát Mercedes-szendvicsből rajtolhat a fiatal brit.
Alonso a hetedik, Cunoda a nyolcadik helyen végzett, és bár Sainz a kilencedik, Magnussen a tizedik lett, viszont a teljes motorcseréjük miatt az utolsó rajtsorból indulhatnak a versenyen, így Ricciardo és Ocon is a top 10-ből rajtolhat.
Bottas és Vettel a hatodik, Albon és Gasly pedig a hetedik rajtsort foglalhatja el, míg Schumacher a körideje alapján bejuthatott volna a Q2-be, viszont pályaelhagyás miatt – jogosan – törölték a körét, így a 17. pozícióból indulhat.
A Francia Nagydíj magyar idő szerint 15 órakor indul, a versenyt élőben közvetíti az M4 Sport, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!
Helyezés | Versenyző | Idő | Hátrány | km/ó |
---|---|---|---|---|
1 | |
1'30.872 | 231.437 | |
2 | |
1'31.176 | 0.304 | 230.665 |
3 | |
1'31.335 | 0.463 | 230.264 |
4 | |
1'31.765 | 0.893 | 229.185 |
5 | |
1'32.032 | 1.160 | 228.520 |
6 | |
1'32.131 | 1.259 | 228.274 |
7 | |
1'32.552 | 1.680 | 227.236 |
8 | |
1'32.780 | 1.908 | 226.678 |
9 | |
1'32.922 | 2.050 | 226.331 |
10 | |
1'33.048 | 2.176 | 226.025 |
11 | |
1'33.052 | 2.180 | 226.015 |
12 | |
1'33.276 | 2.404 | 225.472 |
13 | |
1'33.307 | 2.435 | 225.397 |
14 | |
1'33.439 | 2.567 | 225.079 |
15 | |
1'33.439 | 2.567 | 225.079 |
16 | |
1'33.674 | 2.802 | 224.514 |
17 | |
1'33.701 | 2.829 | 224.450 |
18 | |
1'33.794 | 2.922 | 224.227 |
19 | |
|||
20 | |
|||
Teljes eredmény |
Ezért váltotta le az eredeti oldaldoboz-koncepcióját a McLaren...
Nézd meg videón a Paul Ricard-pályát!
Seidl: Ismét tettünk egy lépést előre!
Ennyiért kortyolhatsz te is egyet Daniel Ricciardo cipőjéből – videó!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.