Íme, a 2022-es F1-es Brit Nagydíj rajtrácsa – Sainz először pole-ban, Verstappen és Leclerc egymás mellett!
Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a Forma-1-es Brit Nagydíj, amelyet Carlos Sainz kezdhet meg az élről, majd Red Bull, Ferrari, Red Bull sorminta jön – íme, a rajtrács!

Tegnap esős időmérőt rendeztek az F1-ben Silverstone-ban, amelynek végén Carlos Sainz lehetett a legboldogabb, aki élete első pole-ját szerezte meg, mögötte pedig a Verstappen, Leclerc, Perez hármas fog következni.
A harmadik sorban két hazai versenyző, Hamilton és Norris várhatja majd a lámpák kialvását, majd Alonso és a következő brit, Russell következik. Az újonc Csou a 9. helyen zárt, Latifi pedig nagy meglepetésre 10. lett.
Az AlphaTauri versenyzői a Q2-ben búcsúztak, ahogy Bottas és Ricciardo is, Ocon pedig ezúttal csak a nyolcadik rajtsorból indulhat, mellőle a frissített Williamsszel versenyző Albon rajtol.
Az utolsó négy rajtkockát a két Haas és a két Aston Martin foglalja el a magyar idő szerint 16 órakor rajtoló versenyen, amelyet az M4 Sport természetesen élőben közvetít, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!
Fernando Alonso fontos nyilatkozatot tett a jövőjéről...
Helyezés | Versenyző | Idő | Hátrány | km/ó |
---|---|---|---|---|
1 | |
1'40.983 | 210.011 | |
2 | |
1'41.055 | 0.072 | 209.861 |
3 | |
1'41.298 | 0.315 | 209.358 |
4 | |
1'41.616 | 0.633 | 208.703 |
5 | |
1'41.995 | 1.012 | 207.927 |
6 | |
1'42.084 | 1.101 | 207.746 |
7 | |
1'42.116 | 1.133 | 207.681 |
8 | |
1'42.161 | 1.178 | 207.589 |
9 | |
1'42.719 | 1.736 | 206.462 |
10 | |
2'03.095 | 22.112 | 172.286 |
Teljes eredmény |
Nézzük meg, hogyan fest egy kör a virtuális silverstone-i pályán a Mercedesszel!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.