Íme a 2021-es Spanyol Nagydíj menetrendje – magyar pilóta is debütál a hétvégén!

A hétvégén Barcelonában folytatódik a Forma-1-es szezon, amely előtt 8 pont a különbség a pontverseny első két helyezettje között. Ne maradjatok le semmiről, íme a hétvége menetrendje, amelyen az F3-ban Tóth László személyében egy magyar pilóta debütál!

Spanish flag

Spanish flag

Sutton Images

Ezen a hétvégén már a szezon negyedik versenyhétvégéjére fog sor kerülni, a helyszín pedig ezúttal Barcelona lesz, ahova 8 pontos különbséggel érkezik meg Lewis Hamilton és Max Verstappen, előbbi javára.

Az F1-es program magyar idő szerint pénteken 11:30-kor kezdődik az első szabadedzéssel, a második pedig 15 órakor veszi kezdetét. Szombaton 12 órakor indul a harmadik szabadedzés, az időmérő edzésre pedig 3 órával később, 15 órától kerül sor, és vasárnap a futam is 15 órakor startol.

Még több F1 hír:

Emellett fontos hír, hogy az FIA F3-as szezon is kezdetét veszi Barcelonában, ahol ezen a hétvégén debütál Tóth László a Campos Racing csapatával. Az F3-as időmérőt pénteken 13:35-től rendezik, az első futamot pedig szombaton 10:35-től.

A második F3-as versenyre az F1-es időmérő után, 16:45-től kerül sor, a harmadik versenyt pedig vasárnap 10:50-től rendezik, majd június végéig szünetel a bajnokság – legközelebb a Francia Nagydíj hétvégéjén láthatjuk majd versenyezni Tóthékat, június 26-án és 27-én.

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjének menetrendje:

Első szabadedzés Péntek 11:30-12:30
Második szabadedzés Péntek 15:00-16:00
Harmadik szabadedzés Szombat 12:00-13:00
Időmérő Szombat 15:00-16:00
Futam Vasárnap 15:00-

Kvjat: Sok ajánlatom van 2022-re…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már a szezon vége előtt meneszthetik Bottast! - brit sajtó
Következő cikk "Verstappen nem engedhet meg ilyen hibákat Hamilton ellen"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország