Íme, a 2021-es Francia Nagydíj rajtrácsa! - frissítve

A tegnapi nap folyamán a két Red Bull és a két Mercedes volt a leggyorsabb, végül egy remek körrel Max Verstappen szerezte meg a pole-t, míg Mick Schumacher először jutott be a Q2-be, de összetörte az autóját.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Jerry Andre / Motorsport Images

A tegnapi délutáni időmérő a Red Bull-pilóta Max Verstappen sikerével zárult, aki több mint 2,5 tizedmásodpercet adott világbajnoki riválisának, Lewis Hamiltonnak, így ők indulhatnak az első rajtsorból.

Mögöttük a Bottas-Perez duó következik, míg Sainz ezúttal meg tudta verni ferraris csapattársát, Leclerc-t, övé az ötödik rajtkocka, majd Gasly és Leclerc következik, a negyedik sort pedig Norris zárja.

Még több F1 hír:

Alonso a 9., Ricciardo a 10. lett, Ocon pedig új szerződésének aláírása után a 11. helyre kvalifikált, és Vettel mellől indulhat majd. Russell a 14. lett, Mick Schumacher pedig pályafutása során először jutott be a Q2-be, de összetörte a kocsiját.

Räikkönen ezúttal csak a 17. pozíciót szerezte meg, Cunoda pedig már a Q1 elején összetörte a kocsiját, tehát az AlphaTauri japán versenyzője indul az utolsó rajtkockából a 15 órakor kezdődő Forma-1-es Francia Nagydíjon.

Update: Cunoda autójában váltót cserélnek, így nem a 20. rajtkockából, hanem a bokszutcából fogja megkezdeni a francia versenyt.

Az időmérő összefoglalója…

Helyezés Versenyző Autó Idő Hátrány km/ó
1 Netherlands Max Verstappen Red Bull 1'29.990   233.705
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 1'30.248 0.258 233.037
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes 1'30.376 0.386 232.707
4 Mexico Sergio Perez Red Bull 1'30.445 0.455 232.530
5 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'30.840 0.850 231.519
6 France Pierre Gasly AlphaTauri 1'30.868 0.878 231.447
7 Monaco Charles Leclerc Ferrari 1'30.987 0.997 231.145
8 United Kingdom Lando Norris McLaren 1'31.252 1.262 230.473
9 Spain Fernando Alonso Alpine 1'31.340 1.350 230.251
10 Australia Daniel Ricciardo McLaren 1'31.382 1.392 230.145
11 France Esteban Ocon Alpine 1'31.736 1.746 229.257
12 Germany Sebastian Vettel Aston Martin 1'31.767 1.777 229.180
13 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1'31.813 1.823 229.065
14 United Kingdom George Russell Williams 1'32.065 2.075 228.438
15 Germany Mick Schumacher Haas      
16 Canada Nicholas Latifi Williams 1'33.062 3.072 225.991
17 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1'33.354 3.364 225.284
18 Russian Federation Nikita Mazepin Haas 1'33.554 3.564 224.802
19 Canada Lance Stroll Aston Martin 2'12.584 42.594 158.625
20 Japan Yuki Tsunoda AlphaTauri      

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams-vezér: Hozzánk szívesen igazolnak a pilóták
Következő cikk Nézd meg egymás mellett Verstappen és Hamilton körét – ennyin múlt a pole! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország