Íme, a 2021-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj rajtrácsa!

Drámai körülmények között ért véget a szaúdi időmérő edzés, a versenyen pedig Lewis Hamilton rajtolhat majd az élről, aki Valtteri Bottas követhet, Verstappen pedig a harmadik – íme, a teljes rajtrács!

Lewis Hamilton, Mercedes, celebrates in Parc Ferme after securing pole

Lewis Hamilton, Mercedes, celebrates in Parc Ferme after securing pole

Zak Mauger / Motorsport Images

Rendkívül izgalmas időmérőnek lehettünk szemtanúi szombaton, ahol a Q3-ban előbb Verstappen, majd Hamilton állt az élre. Aztán következett Verstappen utolsó köre, amelyet két lila szektorral kezdett meg.

Viszont összetörte a kocsiját, így Hamilton szerezte meg az első rajtkockát, mellőle Bottas, mögüle pedig a Verstappen-Leclerc duó. Perez az ötödik, Gasly pedig a hatodik helyről várhatja majd a verseny rajtját.

Még több F1 hír:

A negyedik sorból Norris és Cunoda indulhat majd, a top 10-be pedig még Ocon és Giovinazzi fért be. Ricciardo nem lehet elégedett a 11. pozíciójával, Raikkönen pedig a 12. helyről indulhat pályafutása utolsó előtt F1-es versenyén.

Alonso a 13., Russell a 14. helyről fog rajtolni, Sainz ezúttal csak 15., Vettel pedig 17. lett, a két Haas pedig szokás szerint az utolsó rajtsorból vághat neki a futamnak, ami magyar idő szerint 18:30-kor veszi majd kezdetét.

Update: Tényként közlik, eldőlt Verstappen váltójának a sorsa!

Helyezés Versenyző Idő Hátrány km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 1'27.511   253.984
2 Finland Valtteri Bottas 1'27.622 0.111 253.662
3 Netherlands Max Verstappen 1'27.653 0.142 253.572
4 Monaco Charles Leclerc 1'28.054 0.543 252.417
5 Mexico Sergio Perez 1'28.123 0.612 252.220
6 France Pierre Gasly 1'28.125 0.614 252.214
7 United Kingdom Lando Norris 1'28.180 0.669 252.057
8 Japan Yuki Tsunoda 1'28.442 0.931 251.310
9 France Esteban Ocon 1'28.647 1.136 250.729
10 Italy Antonio Giovinazzi 1'28.754 1.243 250.427
11 Australia Daniel Ricciardo 1'28.668 1.157 250.669
12 Finland Kimi Raikkonen 1'28.885 1.374 250.057
13 Spain Fernando Alonso 1'28.920 1.409 249.959
14 United Kingdom George Russell 1'29.054 1.543 249.583
15 Spain Carlos Sainz Jr. 1'53.652 26.141 195.565
16 Canada Nicholas Latifi 1'29.177 1.666 249.239
17 Germany Sebastian Vettel 1'29.198 1.687 249.180
18 Canada Lance Stroll 1'29.368 1.857 248.706
19 Germany Mick Schumacher 1'29.464 1.953 248.439
20 Russian Federation Nikita Mazepin 1'30.473 2.962 245.668

Marko azt mondta, a Red Bull fellebbez Hamilton ügyében, de végül nem ez történt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint ez vezetett a borzalmas szaúdi időmérőjéhez
Következő cikk Hamilton mossa kezeit a Kingspan-botrány kapcsán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország