Íme a 2021-es Forma-1-es Olasz Nagydíj rajtrácsa – két McLaren a top 3-ban!

Rendhagyó módon és idén másodszor a normál időmérő helyett a sprintkvalifikáció alakította ki a futam rajtrácsát, azonban a rajtbüntetése miatt nem Valtteri Bottas indul az élről, hanem Max Verstappen – íme a rajtrács!

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Valtteri Bottas, Mercedes, 1st position, congratulate each other in Parc Ferme

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Tegnap délután rendezték meg az idei második F1-es sprintkvalifikációt, ami 18 körön keresztül tartott a monzai pályán. És bár Valtteri Bottas végzett az első helyen, a motor és még számos komponens cseréje miatt csak a mezőny végéről rajtol, így mindenki más nyer egy-egy helyet.

Az első rajtkocka tehát Verstappené lesz, mellőle Ricciardo indulhat. A második sorban két brit pilóta kapott helyet, Norris és Hamilton, a harmadik sort pedig a Ferrari sajátította ki, kettejük közül pedig Leclerc rajtolhat előrébbről.

Még több F1 hír:

A jövő évi üléséért hajtó Giovinazzi a 7. helyről várhatja a lámpák kialvását, majd Perez, Stroll és Alonso következik a top 10-ben. Vettel a 11. pozícióból rajtolhat majd, míg a 2022-ben már a Mercedesnél lehetőséget kapó Russell a 14.-ről.

A Räikkönen helyére beugró Kubica Schumacher mellől, a kilencedik sorból indulhat, az utolsó két helyezett pedig a sprinten balesetet szenvedő Gasly és a már fent említett Bottas lesz.

Az Olasz Nagydíj magyar idő szerint 15 órakor fog kezdődni, Magyarországon az M4 Sporton lesz követhető, a legfrissebb hírekért pedig olvassátok a hu.motorsport.com-ot!

 

Hamilton rajtavesztett a sprinten, nem is volt boldog…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff elmondta, miért sikerült rosszul Hamilton rajtja
Következő cikk Több lehetőségeket kaphatnak a fiatal tehetségek a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország