Íme a 2021-es Azeri Nagydíj rajtrácsa!

Egy rendkívül eseménydús időmérőn vagyunk túl, amelynek végén Charles Leclerc szerezte meg a pole-t, a mclarenes Lando Norris pedig utólag büntetést kapott, így három hellyel hátrébbról rajtolhat.

Polesitter Charles Leclerc, Ferrari

Polesitter Charles Leclerc, Ferrari

FIA

Ma délután következik a Forma-1 idei hatodik versenye, az Azeri Nagydíj, amelyet a Ferrari-pilóta Charles Leclerc kezdhet majd meg az élről, mellőle pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton rajtolhat.

A második sorból a két korábbi csapattárs, Max Verstappen és Pierre Gasly indulhat, majd Sainz következik. A hatodik pozíciót eredetileg Norris foglalta volna el, azonban 3 helyes rajtbüntetést kapott, így Perez a 6., Cunoda a 7., Alonso a 8. helyről indul.

Még több F1 hír:

Bottasnak a 10. pozícióval kellett beérnie, majd a Vettel-Ocon páros következik. A Q2-ben kocsit törő Ricciardo Räikkönen mellől rajtolhat, majd jön a két Williams és a két Haas, majd a Q1 két balesetezője, Stroll és Giovinazzi következik.

A verseny 14 órakor rajtol, az M4 Sport közvetíti, a legfrissebb hírekért és az élő, szöveges közvetítésért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Helyezés Versenyző Autó Idő Hátrány km/ó
1 Monaco Charles Leclerc Ferrari 1'41.218   213.507
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 1'41.450 0.232 213.019
3 Netherlands Max Verstappen Red Bull 1'41.563 0.345 212.782
4 France Pierre Gasly AlphaTauri 1'41.565 0.347 212.778
5 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'41.576 0.358 212.754
6 Mexico Sergio Perez Red Bull 1'41.917 0.699 212.043
7 Japan Yuki Tsunoda AlphaTauri 1'42.211 0.993 211.433
8 Spain Fernando Alonso Alpine 1'42.327 1.109 211.193
9 United Kingdom Lando Norris McLaren 1'41.747 0.529 212.397
10 Finland Valtteri Bottas Mercedes 1'42.659 1.441 210.510
11 Germany Sebastian Vettel Aston Martin 1'42.224 1.006 211.406
12 France Esteban Ocon Alpine 1'42.273 1.055 211.305
13 Australia Daniel Ricciardo McLaren 1'42.558 1.340 210.717
14 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1'42.587 1.369 210.658
15 United Kingdom George Russell Williams 1'42.758 1.540 210.307
16 Canada Nicholas Latifi Williams 1'43.128 1.910 209.553
17 Germany Mick Schumacher Haas 1'44.158 2.940 207.480
18 Russian Federation Nikita Mazepin Haas 1'44.238 3.020 207.321
19 Canada Lance Stroll Aston Martin      
20 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo      

Binotto elhagyja a Ferrari bokszfalát, 26 éves főstratéga a Ferrarinál…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin a kritikusainak üzent: A többieket is...
Következő cikk Sainz összezavarodott, mikor meglátta Cunodát a falban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország