Ilyen változtatások léphetnek érvénybe a versenyhétvégéken az Osztrák Nagydíjtól kezdve

A koronavírus-járvány utáni első futamot Ausztriában fogják tartani, amely verseny már új protokollok szerint fog zajlani. Arról, hogy milyen változtatások lesznek a versenyhétvégéken, a Motorsport.com olasz kiadása számolt be.

Ilyen változtatások léphetnek érvénybe a versenyhétvégéken az Osztrák Nagydíjtól kezdve

A Motorsport.com olasz kiadása számolt be arról, hogy milyen protokollokat határozott meg az FIA az első versenyekre. Miután hónapokig kérdéses volt, hogy hogyan és mikor folytatódhat a Forma-1-es világbajnokság, végül néhány héttel ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy melyik 8 versenyt rendezik meg szeptember elejéig.

A mezőny Ausztriában kezd két futammal, majd Magyarország következik, ezután Silverstone-ba látogat az F1, ahol szintén két versenyt fognak futni. Az utolsó három hivatalosan bejelentett helyszín pedig Barcelona, Spa-Francorchamps és Monza.

Maga a verseny formátuma szintén semmit nem fog változni az eddig ismerthez képest, egyedül a rajtrácsnak kell 15 perccel a kezdés előtt készen állnia, míg korábban ez a szám 30 perc volt. Emellett a rajtrácson nem lehetnek ott vendégek és VIP-k, és a teljes procedúra kevesebb embert fog magába foglalni.

További híreink:

A versenyek előtti himnuszokat a versenyzőknek az autójukhoz közel kell majd meghallgatniuk, tehát ez is változik. A dobogós ceremónia viszont marad a régiben, csak a távolságtartást is szem előtt kell tartania az aktuális verseny első három helyezettjének.

A média helyzete is sokat változik, ugyanis a pilóták videókonferencián keresztül fognak nyilatkozni a sajtónak. Emellett a számuk is kifejezetten limitált lesz: körülbelül egy tucat újságíró mehet majd be a sajtószobába, a paddockba viszont ők sem mehetnek be, és nem léphetnek kapcsolatba a versenyzőkkel és a paddockbeli személyekkel.

Az FIA által kiválasztott újságírói csoportnak garantálnia kell, hogy ott lesznek az első három versenyen, majd át kell adniuk a helyüket a második csoportnak, akik a következő három versenyen lehetnek majd ott.

A versenyhétvége összes résztvevőjének, köztük az újságíróknak is át kell esniük folyamatos koronavírus-teszteken, és már a spielbergi esemény előtt szerológiai vizsgálaton kell átesniük.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Honda

A versenyhétvégék alatt és a következő héten (a verseny minden résztvevőjének hotelekben kell megvárniuk a következő versenyt) minden résztvevőnek szigorú protokollokat kell betartania, köztük azt, hogy a hoteljükben kell maradniuk, és a pályára a „shuttle service” segítségével kell eljutniuk.

Ahogy az már korábban bejelentésre került, a paddockban nem lesznek ott azok a vendéglátóegységek, amelyek általában az európai helyszíneken ott vannak, a motorhome-ok pedig csak a technikai személyzet támogatóiként fognak funkcionálni.

Minden csapatnak előre ki lesz jelölve, hogy hol kell lennie, hogy elkerüljék az esetleges érintkezéseket a különböző csapatok személyzetei között, és lesz egy általános vendéglátóegység, amelyet általában a Paddock Clubnak tartanak fenn, és a tágas helynek köszönhetően garantálni tudja az F1, hogy mindenki tartani tudja mindenkitől a távolságot.

Vendégeket nem lehet meghívni a versenyekre, viszont néhány osztrák sajtóorgánum arról számolt be, hogy a Red Bull vendégeként mégis ott lehet a helyszínen a Microsoft alapítója, Bill Gates.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

megosztás
hozzászólás
 A Pirelli megerősítette az első 8 F1-es nagydíj gumikeverékeit
Előző cikk

A Pirelli megerősítette az első 8 F1-es nagydíj gumikeverékeit

Következő cikk

A tripla F1-es nagydíjak feladhatják a leckét a pilótáknak

A tripla F1-es nagydíjak feladhatják a leckét a pilótáknak
Hozzászólások betöltése