Ilyen királyul nézhetne ki a Red Bull Ford 2026-tól! (galéria)

A Red Bull és az amerikai autóipari óriás a pénteki napon megerősítette, amit már jó ideje sejtettünk. A 2026-os új motorformula bevezetésekor összefognak, és közös erővel igyekeznek majd a csúcsra törni. A kérdés persze rögtön felmerülhet, hogy miként is nézhetne ki a bikások autója az új korszakban.

Potentiële livery voor Red Bull-Ford

Erre pedig most hoztunk nektek egy egészen pofás példát, amely persze csak egy lehetséges megvalósítása lenne a partnerségnek a dizájn terén, de mindenképpen feldobná kicsit a már jól megszokott Red Bull-festést.

Aki pedig esetleg csalódott az RB19-es most leleplezett kinézetében, annak különösen üdítő lehet ez a dolog. A Red Bull ugyanis nagyjából már 2015 óta ugyanazt a matt sötétkék festést használja, amelyen persze helyet kap a márka ikonikus piros bikája és sárga színe is.

Ezt leszámítva viszont nem sok variálás történt, de ahogy Max Verstappen a mostani bemutatón elmondta, ami jól működik, azon nem érdemes változtatni, neki pedig bejön, amit lát, szóval őt nem is zavarja, hogy idén is maradtak ugyanannál a megjelenésénél.

Potentiële livery voor Red Bull-Ford
Potentiële livery voor Red Bull-Ford
Potentiële livery voor Red Bull-Ford
Potentiële livery voor Red Bull-Ford
4

Aki pedig többet szeretne megtudni a Red Bull és a Ford együttműködésének hátteréről, annak érdemes ide kattintania.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mostantól szorosabb lehet a Mercedes és a Williams kapcsolata
Következő cikk Galéria: Mit ért el eddig a Forma-1-ben a Ford?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország