Ilyen időjárás várható a holland nagydíjhétvégén – nem kell tartanunk a Belgiumban történtek megismétlődésétől

Hollandiában folytatódik a Forma-1 szezonja, ahol a jelenlegi előrejelzések szerint nem fog megismétlődni az, amit Belgiumban láttunk, hiszen nincs túl sok esély az esőre.

Ilyen időjárás várható a holland nagydíjhétvégén – nem kell tartanunk a Belgiumban történtek megismétlődésétől

A Belga Nagydíjon valódi versenyzést nem láthattunk, mindössze néhány kört ment a safety car mögött a mezőny, a pontszerző helyen célba érő versenyzők pedig fél pontokat kaptak, mivel a pálya nem volt versenyzésre alkalmas állapotban.

A jelenlegi előrejelzések szerint a holland versenyhétvégén ettől nem kell tartanunk, hiszen nincs túl sok esély az esőre, tehát vélhetően normál lefutású versenyt láthatunk majd vasárnap Verstappen hazai pályáján.

Még több F1 hír:

A weather.com előrejelzése szerint a pénteki FP1-en 9 százalék az esély a csapadékra, az idő pedig hűvös, 16-17 fokos lesz, a szél pedig 11 km/órás. A második szabadedzésen már csak 4 százalék az eső valószínűsége, az idő valamivel melegebb, 18-19 fok lesz, a szél pedig 13 km/órára nőhet.

Szombaton hasonló időre lehet számítani, az FP3-on is 17 fokos lehet a hőmérséklet, az esőre is mindössze 4 százalék az esély, a szél pedig 14 km/órás lehet. Az időmérőn a szél hasonló maradhat, az idő 18-19 fokos lehet, esőre pedig csak 2 százalék az esély.

A legnagyobb esély a csapadékra a versenyen lehet: 12 százalék, tehát ez sem túl valószínű. A levegő hőmérséklete valamivel magasabb, 21-22 fokos lehet a futamon, a szél pedig marad körülbelül 13 km/órás.

Schumacher: Hamilton csak a nagy szerencséje miatt vezetheti a bajnokságot…

megosztás
hozzászólás
A Red Bull és a Ferrari szerint trükközhet a Mercedes az F1-ben – német sajtó
Előző cikk

A Red Bull és a Ferrari szerint trükközhet a Mercedes az F1-ben – német sajtó

Következő cikk

Nem sokon múlt Albon F1-es beugrása Belgiumban

Nem sokon múlt Albon F1-es beugrása Belgiumban
Hozzászólások betöltése