Ilyen egy kör a katari MotoGP pályán F1-es autóval, bemutatja Max Verstappen

Max Verstappen autózta a legjobb köridőt a 2021-es Katari Nagydíj első szabadedzésén, ahol először láthattunk Forma-1-es autókat a losaili pályán.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

2020 után még a 2021-es versenynaptárat is alaposan felborította a koronavírus-járvány, így idén nem csak az eleve tervezett Zandvoort, de Doha is bemutatkozhatott a Forma-1-ben.

A 2004-ben épült pályát kifejezetten a MotoGP kívánságainak megfelelően építették, a szokásos F1-es pályákhoz képest nincs is rajta lassú kanyar, 3-as fokozat alá egyáltalán nem váltanak a versenyzők egy körön.

Ettől függetlenül a pilóták az első elmondásaik alapján élvezik a vonalvezetést, Ricciardo a rádión egyből hangot adott annak, hogy mókásnak tartja a pályát.

 

Könnyen lehet azonban, hogy első és utolsó alkalommal versenyez a Losail International Circuiten az F1: bár Katar 2023-tól kezdve visszatér majd az F1-es versenynaptárba (a 2022-es évet a foci vb miatt hagyják ki), akkor már minden bizonnyal egy kifejezetten az F1 számára épített létesítményben versenyezni a száguldó cirkusz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: nem büntetik Max Verstappent a Hamilton elleni védekezéséért!
Következő cikk Wolffot nem lepte meg a sportfelügyelők döntése – „A célunkat így is megvalósítottuk”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország