Ilyen dühös volt magára Norris, amikor megforgott az első online IndyCar futamán (videó)

Egy remek összefoglaló videó Lando Norris első szerepléséről az IndyCar-ban, ahol megnyerte az időmérőt, majd a futamot is, de azt végül saját magának nehezítette meg egy megforgással.

Race Winner Lando Norris, Arrow McLaren SP

Fotót készítette: Chris Graythen - Getty Images

Lando Norris régóta játszik online, és az esetek többségében szimulátorozik. A brit F1-es versenyző elsőként regisztrált a Twitch-re a mezőnyből. A koronavírus idején többek között Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője is saját csatornát indított, ahol rendszeresen streamel.

Még több F1 hír:

A McLaren pilótája a virtuális térben a legtöbb alkalommal a Team Redline színeiben indul, de élete első IndyCar futamán természetesen a saját csapatával tette ezt meg. A bemutatkozása pedig álomszerűen alakult az igazi IndyCar versenyzőket felvonultató sorozatban.

Norris az austini fordulóban a leggyorsabb tudott lenni, és az időmérős siker után körökön át az élen autózott. A biztonsági autós fázis nem jött túl jól számára a kiállását követően, de még mindig jó helyzetben volt.

Lando azonban hibázott, és megforgott, amiről a leintéskor viccesen azt mondta, ez csak a rajongók kedvéért volt. A fiatal tehetségnek igencsak feljebb kellett kapcsolnia, hogy beérje a többieket, de megcsinálta, és a McLaren kettősgyőzelmet szerzett, mivel O'Ward lett a második.

Az F1-es versenyző természetesen magára volt dühös a megforgásnál, és ez jól is látszott rajta. Ennek ellenére koncentrált maradt, bemutatott pár remek előzést, és megnyerte a versenyt. Norrisnak nagyon tetszett az esemény, és maga a széria, ahol a valóságban is versenyezne, így nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy ott legyen valamelyik Indy500-on, vagy egy másik futamon az indulók között.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a hétvégén egy elit Esport-versenyen indul: Porsche TAG Heuer Esports Supercup
Következő cikk Szafnauer szerint Wolff nem fog vásárolni részesedést az Aston Martin Forma-1-es csapatában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország