Ilott és Kubica is lehetőséghez jut Ausztriában

Callum Ilott és Robert Kubica is lehetőséghez jut a következő két hétben esedékes osztrák futamokon – a Ferrari juniorja jövő héten, míg Kubica már a hétvégén beülhet az Alfa Romeo volánja mögé.

Callum Ilott, Test and Reserve Driver, Alfa Romeo Racing

Callum Ilott, Test and Reserve Driver, Alfa Romeo Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Callum Ilott korábban kijelentette, hogy egyáltalán nem tett le azon szándékáról, hogy eljusson a Forma-1 rajtrácsára a következő évben. A tavalyi év során az F2-ben vitézkedő, majd 2. helyet szerző pilóta számára kulcsfontosságú lehetőség nyílik a bizonyításra.

„A második FP1-es szereplésem a szezonban jó lehetőséget kínál a csapatnak, hogy tovább építkezzünk Portugália után az idei évben” – jelentette ki Ilott. „Az autó és a csapat segíteni fog az elindulásban, és az adatokkal az első hétvégéről elég jó alapunk lesz erre.

Még több F1 hír:

„Nagyon várom már, hogy kihozzam a legtöbbet ebből a lehetőségből, hogy a csapatot erősebbé és erősebbé tegyük” – tette hozzá a fiatal pilóta, akinek teljesítményével és hozzáállásával az Alfa Romeo csapatfőnöke is rendkívül elégedett.

„Ahogy Callum integrálta magát a csapatba ilyen rövid idő alatt, az nagyszerű, és az autóban látni őt egy szilárd beállítással, amit az első hétvége ad, szóval az érdekes lesz. Remek munkát végzett Portugáliában, és az adatok, amelyeket nekünk nyújtott, hasznosak voltak, szóval nagyon várjuk az újabb produktív etapját közösen.”

Verstappen csak tisztázta az egyik korábbi kijelentését...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Seidl le van nyűgüzve Norris „nagyszerű” teljesítményétől
Következő cikk Egykori Mercedes-mérnök idézte fel a Honda 2016-os szenvedését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország