Illusztris mezőnyben: Mick Schumacher már alig várja

Mick Schumacher ezen a hétvégén kezdi meg első F1-es idényét. Ennek köszönhetően olyan bajnokokkal osztozik majd a versenypályán, mint Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Sebastian Vettel vagy akár Kimi Räikkönen. A német ezt csak „csodásként” tudta leírni.

Mick Schumacher, Haas F1

Fotót készítette: Haas F1 Team

A regnáló Formula 2-es bajnok természetesen nagyon tiszteli ezeket a nagy neveket, hiszen mindegyikőjük versenyzett az édesapja ellen is a múlt különböző időszakaiban. Mick persze már nagyon várja a kezdést, és hogy a világ legjobbjaival mérhesse össze tudását.

„Igen, mindenképpen. Nagyon tisztelem őket, versenyzőkként és emberekként is” – válaszolt Schumacher arra a kérdésre, hogy nagy élmény lesz-e számára együtt versenyezni Hamiltonnal, Alonsóval és Vettellel.

Még több F1 hír:

„Csodás lesz, hogy ugyanazon a rajtrácson lehetek majd, mint ők, és hogy a világ 20 legjobb versenyzője közé kerültem. Ennek tényleg nagyon örülök. Jó, hogy most már kezdenek beindulni a dolgok, és közel vagyok az első F1-es szezonom kezdetéhez.”

A német tehetség azt is megosztotta, hogy mely versenypályákat várja a legjobban. „Spát már nagyon várom. Szerintem az az egyik legikonikusabb helyszín, ahol versenyezni lehet. Szuzuka is ilyen, és ott még nem mentem korábban. Már sok kört futottam a szimulátorban, szóval már tényleg szeretnék ott lenni.”

„Persze számos pálya van, amelyet szeretek, például Monza is köztük van. Várom már, hogy ellátogathassak ezekre a helyekre egy F1-es autó volánja mögött és igazán érezhessem a sebességet. Boldog és büszke vagyok, és már alig várom” – zárta gondolatát Schumacher.

Rosberg megnevezte az idei szezon bajnokesélyeseit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szerint a Honda sokat fejlődött a tavalyi évhez képest
Következő cikk Csak kevés pontot oszthatnak a sprintfutamokon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország