Így vélekednek olvasóink Adrian Newey választásáról

A hu.motorsport.com megkérdezte olvasóit arról, hogy szerintük mi lett volna a legjobb döntés Adrian Newey számára, és a többségük támogatja a választását.

Alle Meilensteine: Adrian Neweys Weg zu Aston Martin

Kedden jelentették be hivatalosan, hogy Adrian Newey 2025 márciusától az Aston Martin Racing csapatát fogja erősíteni, vagyis hatalmas skalpot szerzett a silverstone-i istálló, leigazolták minden idők legsikeresebb F1-es tervezőjét.

Az eddig hallottak alapján valószínűsíthető, hogy Newey-nak nagy beleszólása lesz a technikai részleg alakulásába, ráadásul részvényes is lett az Aston Martinban – erről a tulajdonos Lawrence Stroll számolt be.

A hu.motorsport.com pedig a bejelentés után megkérdezte olvasóit, hogy szerintük jól döntött-e a brit mérnök az Aston Martinnal, a szavazók 62 százaléka szerint pedig helyes döntést hozott Newey.

26 százalék arra voksolt, hogy jobb lett volna, ha a Ferrarihoz igazol – amihez úgy tudni, egy időben közel is volt –, míg 6-6 százalék arra szavazott, hogy a Red Bullnál kellett volna maradnia, vagy a Williamshez kellett volna visszatérnie.

Eközben Newey szerint a média igazságtalan volt Verstappennel szemben, míg az Azeri Nagydíj menetrendje itt érhető el.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin nem áll meg, sztárpilótával tárgyalnak! – olasz sajtó
Következő cikk Változás a bakui pályán az izgalmasabb futam érdekében

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország