Így vélekednek a pilóták az átalakított vonalvezetésről

2021-re több ponton is jelentős átalakításon esett át a Yas Marina-pálya, a vonalvezetés összességében lerövidült és gyorsult, így a pilótáknak pénteken egy újfajta kihívással kellett szembesülniük.

Így vélekednek a pilóták az átalakított vonalvezetésről

A két szabadedzést követően pedig a Sky Sports többeket is megkérdezett arról, hogy mik az első benyomásaik. Tényleg könnyebb lehet majd az előzés, mint ahogyan azt a szervezők remélik? Ezt egyelőre még nem igazán tudták megmondani, de sokaknak tetszik a gyorsulás.

Pierre Gasly arról beszélt, hogy egy új pályának érezte a helyszínt, mivel sokkal nagyobb most rajta a tempó. Valtteri Bottas is megdicsérte a módosításokat, mert így megváltozott a ritmus, méghozzá a jó irányba, ráadásul ő bízik abban, hogy könnyebb lehet majd előzni.

„Nekem tetszik, így jelentősen gyorsabb lett a pálya, ami izgalmas. Eltűnt néhány fura kanyar, és az újak, főleg a döntött 9-es, igazán élvezetes lett. Még mindig tanuljuk kicsit, de szórakoztató” – nyilatkozta Sebastian Vettel.

Még több F1 hír:

Egykori csapattársa, Kimi Räikkönen, aki a második edzés végén összetörte autóját, nem feltétlenül érti, hogy mire gondoltak a kivitelezők a már említett 9-es kanyarral, mivel az érzése szerint nem fog több előzési lehetőséget biztosítani, mert ahhoz túl gyors.

„Majd látjuk, de egy jó előzési lehetőséget elvettek a 9-esnél. Jó hogy változtatnak, de egy lassabb fordulót kellett volna odatenni, mert a gyors kanyarokban nehéz előzni. Néha azon tűnődik az ember, hogy mire gondolnak az ilyen változtatásoknál, de ez van.”

Daniel Ricciardo még arra is felhívta a figyelmet, hogy a hotel környéki és alatti szekció is sokkal élvezhetőbb lett az átalakított profil miatt. „Az aszfalt is változott tavalyhoz viszonyítva, ez pedig befolyásolja a gumik viselkedését is, szóval van mit megtanulnunk” – mondta Ricciardo márkatársa, Lando Norris.

Sergio Perez eközben nem feltétlenül ért egyet kollégáival: „Igen, még kérdéses, hogy a versenyzés szempontjából jobb lesz-e vagy sem. Megvannak a kétségeim.” A visszajelzések tehát egyelőre inkább pozitívak, de még természetesen meg kell várni a vasárnapi viadalt, mert az lesz a döntő tényező.

Akár 2022-ben is lehetnek még gondok a futamrendezéssel

megosztás
hozzászólás
Horner: „Nem hiszem, hogy kényelmes lenne nekik, ha egy energiaital gyártója legyőzné őket.“
Előző cikk

Horner: „Nem hiszem, hogy kényelmes lenne nekik, ha egy energiaital gyártója legyőzné őket.“

Következő cikk

Ricciardo szerint ugyanolyan nehéz lesz előzni, mint tavaly

Ricciardo szerint ugyanolyan nehéz lesz előzni, mint tavaly
Hozzászólások betöltése