Így változik meg a Ferrari fejlesztési stratégiája Kanada után: mindent a 23-as autóra

A Ferrari eredménye a Kanadai Nagydíjon nem volt kiemelkedő, de a versenyhétvégén mutatott tempó után végre megerősítést nyertek a Ferrarinál a fejlesztési irányvonalukkal kapcsolatban, így egy kicsit módosítottak is a 2023-as F1-es szezonra vonatkozó stratégiájukon.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Ferrari messze a 2023-as Forma-1-es szezon legnagyobb csalódása, hiszen az SF-23 világbajnoki cím helyett az év első harmadában Q3-as továbbjutásért, Haasokkal a középmezőnyben és elszórtan dobogós helyekért harcolt.

Kanadában azonban az év első versenyein látott mintával ellentétben a Ferrari nem koptatta el a gumijait, és (miután a pilóták fölülírták a csapat stratégiáját a biztonsági autós fázis alatt) le is győzték a hasonlóan a top10-en kívül rajtoló, az év űrautójával versenyző Sergio Perezt.

Ahogyan arra a korábbi cikkünkben kitértünk, az SF-23-nak egyértelműen kedvező körülmények mellett a Ferrarinál is azt érzik, hogy tényleges fejlődést értek el a barcelonai fejlesztési csomag optimalizálásával.

Frederic Vasseur csapatfőnök eddig sem volt hajlandó lemondani a 2023-as projektről, most pedig, hogy sikerült kicsit „kisimítaniuk” az autó viselkedését, további előrehozott fejlesztések kerülhetnek fel az autóra még az európai szezon alatt.

A Motorsport.com olasz kiadásának értesülései a Ferrari szinte teljesen el fogja költeni a 2023-as autó fejlesztésére a költségsapkában félretett összeget a nyári szünet végére, és legkésőbb a szeptemberi Olasz Nagydíjig felkerül minden olyan fejlesztés az SF-23-ra, amit az idei évre szántak.

Ezt a döntést részben azért hozta meg a Ferrari olasz kollégáink értesülései szerint, mert a csapat mérnökei elégedetten konstatálták, hogy a kanadai fejlesztéseivel az Aston Martin is hasonló megoldásokkal próbál közelebb kerülni a Red Bullhoz, mint ők, így már nem kételkednek abban, hogy jó fejlesztési irányvonalat követnek-e.

Az előrehozott fejlesztések két célt szolgálnak: először is, a Ferrari szeretné mihamarabb újra versenyképessé tenni a 2023-as szezonban az autóját, hogy a szezon második felében a márka nevéhez méltóbb eredményeket érjenek el. Az igazi cél, a világbajnoki cím azonban már elúszott, így a csapat arra fog koncentrálni, hogy az év utolsó harmadában minél több adatot gyűjtsenek a 2024-es projekthez.

Nem csak a Ferrari foglalkozik már most 2024-gyel: Lewis Hamilton is felszólította a Mercedest, hogy a Red Bull legyőzéséhez minél hamarabb át kell állniuk a jövő évi autóra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button nem érti, hova tűnt Perez erőssége
Következő cikk Egykori F1-es: A Leclerc-Hamilton duó lenne az igazi a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország