Így ütközött Raikkönen és Verstappen a Belga Nagydíj rajtjánál (videó)

Korai véget ért Max Verstappen versenye, miután a rajtnál összeütközött az Alfa Romeo versenyzőjével, Kimi Raikkönennel. Videón az eset, ami miatt végül kiesett a holland, mely sokba is került számára.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10. Behind, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 makes contact with Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Mark Sutton / Motorsport Images

A harmadik rajtsorból, egymás mellől rajtolhatott el Max Verstappen és Kimi Raikkonen Belgiumban – a holland az ötödik, a finn a hatodik pozícióból kezdhette meg a versenyt. Verstappen nem kapta el jól a rajtot, Raikkönen előrébb tudott kerülni, azonban az 1-es kanyarnál összeértek. Verstappen emiatt nem sokkal később kiesett, Raikkönen autója pedig megsérült.

Még több F1 hír:

Max Verstappen így nyilatkozott a történtekről: „A rajtom nagyon nem sikerült jól, a reakcióm messze nem volt a legjobb, majd még a kerekeim is kipörögtek. Talán Kimi azt hitte, már nem is vagyok a közelben, szerintem nem is látott. Ő visszatért a megszokott ívre, összeütköztünk, és a vezérlőmű eltörött – ezért mentem a falba. De ilyen a versenyzés…”

A lenti videón megtekinthető, hogy pontosan hogyan történt a két pilóta ütközése, amelyért végül nem osztottak büntetést a stewardok.

A VIDEÓ ELÉRÉSÉHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE ÉS MÁR NÉZHETED IS AZ ONBOARDOT


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Leclerc-t dicsérte, és kicsit odaszúrt Vettelnek is
Következő cikk A Renault szerint egy különleges tehetséget veszítettek el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország