Így tiszteleg a Formula E-pilóta az elhunyt Jules Bianchi előtt

Jules Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, melyből végül már nem tudott felépülni. Most egykori barátja, az FE-ben versenyző Norman Nato döntött úgy, hogy a következő idényben a 17-es rajtszámot fogja használni.

Jules Bianchi, Marussia MR03

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Az FIA tiszteletből úgy döntött, hogy végleg visszavonultatja a 17-es számot a Forma–1-ben, de Nato úgy szeretne tisztelegni barátja előtt, hogy a 71-esről átvált a 17-esre az elektromos szériában.

A francia versenyző egyébként az Instagramon jelentette be döntését, a poszt alatt pedig még Bianchi édesapja, Philippe is támogatását fejezte ki ez ügyben. „Boldog és büszke vagyok, hogy a 17-es számmal versenyezhetek a Formula E-ben” – írta Nato.

 

„Ez a rajtszám sokat jelent nekem. A gokartban ezzel a számmal kezdtem, és bajnokságokat is nyertem vele. Jules is ezzel a számmal ment a Forma–1-ben, ami miatt ez még különlegesebb számomra. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

Wolff a tőzsdéhez hasonlította az F1-et

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez lesz Andreas Seidl dolga 2026-ig
Következő cikk Verstappen elmondta, hogy ez a pálya nem fog hiányozni neki az F1-ből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország