Így tette Hamilton még magabiztosabbá a 2021-es szezon egyik sztárját, Lando Norrist

A McLaren Forma-1-es pilótája, Lando Norris nem titkolja, hogy időnként még ő is kételkedik a saját képességeiben, de az idén szerzett Forma-1-es tapasztalatai is segítenek neki abban, hogy ezeket a kételyeket levetkőzze magáról, miközben lassan a Forma-1 egyik új sztárja születik a szemünk előtt.

Valtteri Bottas, Mercedes Lando Norris, McLaren Lewis Hamilton, Mercedes on drivers parade

Valtteri Bottas, Mercedes Lando Norris, McLaren Lewis Hamilton, Mercedes on drivers parade

Mark Sutton / Motorsport Images

A 2021-es szezon első felében még a fantasztikus Red Bull-Mercedes csata sem tudta teljesen a háttérbe szorítani Lando Norris remek évkezdését. A még mindig csak 21 éves brit pilóta már 3 dobogós helyezést is szerzett, miközben egy életre szóló élményben is része volt azzal, hogy a 2021-es Osztrák Nagydíjon Lewis Hamiltonnal csatázhatott – aki később meg is dicsérte honfitársát.

„Szerintem értékes élmény volt, olyasmi, amihez biztosan visszanyúlhatok még a jövőben, amikor ismét hasonló szituációkba kerülök” – mondta Norris többek között a Motorsport.com-nak is. „Ez is megerősítette bennem, hogy amikor legközelebb is ilyen csatáim lesznek, vagy hasonló pozícióban leszek, akkor le is tudnám győzni.”

„Nem gondolom, hogy emiatt most hirtelen futamokat kéne nyernem és nagy dolgokat elérnem, ez nem így működik, de tudom, hogy mire vagyok képes még egy olyan pilóta ellen is, mint Lewis.”

„A Mercedesszel és Lewisszal harcoltam, ez még rád rak egy kis extra nyomást. Gyerekkorom óta versenyzek, és nem számít, hogy ki van mögötted, amikor érzed, hogy gyorsabbak, akkor nyomás alá kerülsz, tudod, hogy nem hibázhatsz, és így tovább.”

„Ausztriában viszont a 2. vagy 3. helyért harcoltunk, ami egy kicsit még növeli ezt, és persze Lewis ellen volt. Nem úgy képzeljétek el, hogy „istenem, most mit fogok tenni”, de egy kicsit azért számít, mert a Forma-1 történetének egyik legjobb pilótája, aki minden egyes apró helyzetet ki fog használni annak érdekében, hogy elmenjen mellettem, szóval a legapróbb hibák is nagyobb veszélybe sodornak, mintha tegyük fel, egy másik pilóta ellen csatáznék.”

„Ez arra kényszerít, hogy még tökéletesebb legyél, hogy még jobban koncentrálj, ez pedig 20 körig sikerült is nekem, amíg el nem jutottam arra a pontra, hogy most már tönkreteszem a versenyemet, ezért el kell engednem.”

„Szóval igen, segít, hogy magabiztos legyek, hogy tudjam, amikor legközelebb Lewis vagy Max mellé kerülök a pályán, akkor is jó teljesítményt nyújtsak. Szó sincs arról, hogy majd nem fogok emiatt hibázni, mert tudom, hogy fogok, de nem fogom könnyedén feladni a helyemet.”

Még több F1 hír:

Norristól a 2021-es szezon előtt azt várta el a McLaren, hogy váljon a csapat vezérévé, a 3 dobogós helyezése és a konstans jó eredménye pedig bizonyítja, hogy erre képes is volt Norris, és ő maga is érzi, hogy a szezon első 11 versenye alatt is sokat fejlődött.

„A magabiztosságom sokat nőtt eddig idén, és ez egyértelműen jót tett nekem” – mondta Norris. „Különösen az első pár verseny alatt sikerült előre lépnem, például Imolában, ahol jó voltam az időmérőn, jó voltam a versenyen, és az ilyen hétvégékhez jöttek ezek az apróságok, mint az osztrák példa.”

„Az ilyen dolgok elkezdtek összejönni idén, de még mindig van egy pár terület, ahol nem vagyok teljesen magabiztos, de az első szezonomhoz és az első versenyemhez képest egy teljesen új szinten vagyok, és jól is érzem magamat.”

A Mercedes elmagyarázta, miért sikerült ennyire rosszul Bottas rajtja Magyarországon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért volt annyira fontos Verstappen számára egy szimulátorverseny a Magyar Nagydíj előtt
Következő cikk „A vulkán még mindig kitörésre vár” – Alonso továbbra is utál veszíteni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország