Motorsport.com hírek

Így szól egy 50 éves V12-es motor a Forma-1-ben: hidegrázós

Ilyenkor az ember pláne elgondolkozik azon, hogy a Forma-1 miért engedte kihalni az egyik legfontosabb DNS-ét.

Historic Honda RA300 on display

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Időről időre komoly témát szolgáltat a motorhang az F1-ben, még akkor is, ha már 2014 óta aktívak ezek az új V6-os hibrid erőforrások. A téma állandó, és amiatt is, mivel a Liberty Media is változásokat kezdeményezett a hanghatásokat illetően.

A Forma-1-ben dolgozók is azt szeretnék, hogy hangosabbak legyenek a motorok, ugyanakkor ők is tudják, hogy a V12-es, a V10-es, vagy a V8-as karakterét képtelenség lesz visszahozniuk. 2021-től új motorszabályok lépnek érvénybe, így ezen a területen is várható némi fejlődés.

Most pedig utazzunk vissza egy kicsit az időben, egészen 1967-ig, amikor bemutatkozott a Honda RA300 F1-es autó a 3 literes V12-es erőforrásával. Ez már egy 50 esztendős technika, de a gép még mindig úgy szól, mintha a pokolból lépett volna elő. Nem túlzás azt állítani, hogy ez az egy, a legendás John Surtees által vezetett csomag hangosabb, mint az összes V6-os hibrid egyszerre.

A V12-es motor körülbelül 400 lóerőt ad le 11500-as fordulat mellett, ami akkoriban igen erős értéknek számított.

 
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Historic Honda RA300 on display
Takuma Sato drives a Honda RA300
Takuma Sato drives a Honda RA300
Takuma Sato drives a Honda RA300
Gordon Shedden, Honda RA300
Stuart Graham Honda RA300
13

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megkezdődött az igazi munka a Honda és a Toro Rosso között
Következő cikk A Red Bull előrébb hozta a 2018-as kocsi tervezését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország