Így repeszt végig az F1-es biztonsági autó a vegasi Strip fényáradatában (videó)
Rendkívül különleges hétvégének nézünk elébe, hiszen a Forma–1 nemsokára megkezdi programját Las Vegasban. Mielőtt azonban a mezőny tagjai birtokba vehetnék a pályát, a Safety Cart vezető Bernd Mayländeré volt a főszerep.
Ezen a hétvégén a Mercedes biztonsági autója teljesít szolgálatot, és ahogy az minden nagydíj előtt lenni szokott, Mayländernek most is lehetősége volt gyakorolni egy kicsit, hogy ő is teljes egészében megismerhesse ezt az új pályát.
Erre azért is van szükség, hogy mindennel tisztában legyen, amennyiben a verseny folyamán szükség lenne rá. A Mercedes AMG pedig szélsebesen süvített végig a pálya leghosszabb és egyben leggyorsabb szakaszán is, melyet a híres Las Vegas-i Stripen alakítottak ki.
Ez az 1,9 kilométeres egyenes a remények szerint sokat segít majd az előzések és az izgalmak generálása terén, miközben azért látványnak sem utolsó. Bármerre is néz ugyanis az ember, mindenhol a város legnagyobb nevezetességeit látni, így az extra körítés mindenképpen garantált.
Mi pedig szurkolóként csak remélni tudjuk, hogy maga a verseny és az egész hétvége felér majd ahhoz a felhajtáshoz, amelyet ez az új nagydíj hozott a sportágnak.
A pénteki nappal pedig igazi motorsportos hétvége kezdődik, mutatjuk a programot.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.