Félkész naptárat mutattak a Forma-1 csapatainak tegnap az első infók alapján, így néz ki

A tegnapi nap mutatták meg a Forma-1 csapatainak a jövő évi versenynaptárat, ahol több futam kérdőjellel szerepel, míg a szezon második felét a nyári szünet után egyelőre még nem osztották be

Félkész naptárat mutattak a Forma-1 csapatainak tegnap az első infók alapján, így néz ki

A Forma-1 koronavírus által sújtott éve a végéhez közeledik. A vezetőségnek és az FIA-nak eddig sikerült rengeteg improvizatív munkával megmenteni a szezont a legnehezebb körülmények között is, két új és három visszatérő helyszínt felvonultatva.

A Forma-1 2021-ben vissza akar térni a rendes kerékvágásba, még ha a szezon első felét még befolyásolhatja is a járvány. Hétfőn a Portugál Nagydíj helyszínén a sorozat vezetői egy hatórás tanácskozást tartottak.

Még több F1 hír:

Mind a tíz csapatfőnök ott volt, egyes gárdák esetében a tulajdonos is, az FIA elnöke, Jean Todt és a Forma-1 menedzsmentje Chase Careyvel, Ross Brawnnal és Stefano Domenicalival. A motorokról és a költségcsökkentési tervekről, a költségvetési plafonról és az új szabályokról, illetve a 2021-es szezon menetrendjéről beszélgettek.

A csapatoknak egy olyan naptárat mutattak, ami egy koronavírus nélküli évvel számol. A versenynaptár a tervek szerint 23 versenyből fog állni. A három napos téli tesztsorozat után a mezőny Ausztráliában kezdi a szezont március 21-én, majd a következő héten Bahreinbe látogat.

A jelek szerint tehát nem valósul meg az a terv, hogy a Bahreinben megtartott téli tesztek után az évadnyitó is ott legyen. Az évad előtti teszteknek lehet, hogy ismét Barcelona lesz a helyszíne.

A szezon a tervek szerint április 11-én Kínában folytatódik, majd 2 hét múlva Vietnámban folytatódna a világbajnokság. A vietnámi futam egyelőre erősen kérdőjeles, aminek oka nem a koronavírus, hanem az ország politikai helyzete. A mezőny a május 9-i Spanyol Nagydíj hétvégéjén látogatna először Európába. Spanyolország után kéthetes váltásokban Monte Carlo és Baku következne.

Paddock atmosphere

Paddock atmosphere

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Június közepén a száguldó cirkusz megejti szokásos kiruccanását Montrealba, majd visszatér Európába. Az augusztus 1-én kezdődő nyári szünet előtt még Franciaország, Ausztria, Anglia és Magyarország is futamot rendezhet.

Az évad további része egyelőre nem tisztázott. Könnyen lehet, hogy a csapatoknak meg kell barátkozniuk a tripla hétvégék gondolatával. Az első erőltetett menet Monzában, Zandvoortban és Spában lenne. Később Szingapúr, Szuzuka és Szocsi szintén egymás után rendezne futamot. A világbajnokság záró versenye szokás szerint Abu Dhabiban lenne, decemberben.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Így búcsúzik apjától Vitalij Petrov
Előző cikk

Így búcsúzik apjától Vitalij Petrov

Következő cikk

Rossz hír a riválisoknak a Mercedestől

Rossz hír a riválisoknak a Mercedestől
Hozzászólások betöltése