Így ment félre Hamilton időmérőjének utolsó része (videó)

Lewis Hamilton a hétvégén megkapta a nagy esélyt, hogy sok pontot hozzon Max Verstappenen, mivel a holland csak a mezőny végéről kezdhet majd vasárnap motorcsere miatt. A hétszeres világbajnok azonban az időmérőn nem tudott mindent kihozni a lehetőségeiből.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ebben pedig nagy szerepe volt az egyéni hibáinak, de a csapat rossz taktikai döntésének is. Igazából minden azzal kezdődött, hogy a Q3-ban már olyan mértékben elkezdett felszáradni az aszfalt, hogy be lehetett vállalni a slick gumis köröket.

Először George Russell volt az a Williamsszel, akinél cseréltek, majd pedig szépen sorban jöttek a többiek. A Mercedes viszont kicsikét későn reagált, és amikor Hamilton jött be a bokszutcába, akkor történt az első hiba.

Még több F1 hír:

A brit a szűkös bejáratnál ugyanis megcsúszott, és az autó bal oldalával a bokszfalnak csapódott. Az ütés ugyan nem volt nagy, de az első szárnya megsérült, azt cserélni kellett, miközben félő volt, hogy a felfüggesztés egyes elemeivel is gond lehet.

Az utóbbi végül nem volt igaz, így Hamilton még visszamehetett a pályára, de ideje már nem volt bemelegíteni a lágy Pirelliket, így csak szenvedett rajtuk, ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis nem tudta pályán tartani autóját, és a harmadik szektorban megforgott, és hátsó szárnnyal picikét nekikoccant a gumifalnak.

Nagy kár itt már nem keletkezett, de javításra már nem volt lehetősége, így biztossá vált, hogy nem fogja megnyerni az időmérőt, hiszen többen is sokat gyorsultak a már bemelegedő slickeken. Ezekkel a hibákkal, valamint a Mercedes rossz döntésével csak a saját helyzetüket nehezítették meg a futamra, de Hamilton egyébként magárra vállalta a rossz szereplést.

 

Bottas szerint a Hamilton miatti várakozással ment el az esélye

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappennek „némi bonyodalomra” lenne szüksége az élen a nagy felzárkózáshoz
Következő cikk Gasly szerint „hatalmasat hibáztak” a gumikkal az időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország