Így küszöbölte ki tavalyi gyenge pontját a Mercedes

Még a sportot 2014 óta domináló Mercedesnek is vannak gyenge pontjai: a német csapat hagyományosan hosszabb tengelytávval dolgozik, ami kezdetben megnehezítette dolgukat az irányváltásoknál. Lewis Hamilton szerint az utóbbi időben ezen a téren is előrébb tudtak lépni.

Így küszöbölte ki tavalyi gyenge pontját a Mercedes

A Mercedes a jelenlegi szabályrendszerben előszeretettel építi autóit hosszabb tengelytávval, ami nagyobb leszorítóerőt biztosít számukra a megnövekedett levegőáramlásnak köszönhetően. A megoldás hátránya, hogy az autó nem lesz olyan fürge a kanyarokban, mint a rövidebb tengelytávval dolgozó Red Bull.

Bár a regnáló világbajnok csapat mindvégig meg volt győződve arról, hogy a jelenlegi szabályoknak az általuk alkalmazott koncepció felel meg leginkább, folyamatosan küzdöttek azzal, hogy versenyzőik dolgát megkönnyítsék az irányváltásokkal járó kanyarokban.

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton számára meglepő, hogy a többi csapat nem követi a Mercedes filozófiáját, különösen most, amikor a W11-en végrehajtott változásokkal a csapat kiküszöbölte eddigi gyengeségeit.

„Tavaly a mi autónk rendelkezett a legnagyobb tengelytávval. Eléggé meglepett, hogy senki sem követte ezt a koncepciót.”

„2017 óta a legnagyobb tengelytávú autóval nyerünk, a többiek mégsem változtatnak, hanem tovább szűkítik az autó tengelytávját.”

„A szélesebb tengelytávnak köszönhetően az autó hatalmas leszorítóerővel rendelkezik, az autó azonban nem olyan fürge a szűk kanyarokban. A tavalyi autó jó volt a gyors- és középgyors kanyarokban, de gyengén teljesített a lassú kanyarokban. Nem váltott irányt olyan gyorsan, ahogy azt szerettük volna.”

 

„Amikor télen munkához láttunk, az idei autó hasonló jellemvonásokkal bírt. Javasoltam néhány változtatást az autó beállításával kapcsolatban. Nehéz pontosan elmagyarázni, de a tavalyi problémáink az irányváltást illetően megszűntek.”

Hamilton olyan versenyzőnek tartja magát, aki szereti, ha az autó hátulja érzékenyen reagál. A Mercedesekre ez nem mindig volt jellemző az elmúlt években.

A hétszeres világbajnok szerint az autón végrehajtott változtatások a gumikímélés szempontjából is segítettek.

„Mindig is szerettem, ha az autó hátulja jól reagál, a mostani abroncsokkal azonban korlátozottak a lehetőségeink. Figyelni kell a vibrációra, a túlmelegedésre, így csak egy szűk tartományban változtathatunk a mechanikai balanszon.”

„Tavaly az autónk nagyon-nagyon erős volt hátul, ez a rész határozta meg az egész autót. A tavalyi konstrukció eleje sokkal alulkormányzottabb volt. Ha nincs kellő tapadás elől, legyen az autó hátulja bármilyen jó, nem fogja tudni kellőképpen kiegyenlíteni. Az idei évre ezért változtattunk néhány dolgon.”

„Az aerodinamikai egyensúly egy hosszabb folyamat eredménye, nem lehet csak úgy megváltoztatni. A tél folyamán változtattunk, és hátrébb helyeztük a balanszot. Az autó ennek köszönhetően máshogy mozgott, a kormányt más szögben kellett mozgatni, és másképp váltott irányt. Ami biztos, hogy jobban működik így” – értékelte az autó fejlődését Hamilton.

Grosjean úgy érzi, rosszkor került jó helyre

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

„Én és Hülkenberg rosszkor kerültünk az F1-be”
Előző cikk

„Én és Hülkenberg rosszkor kerültünk az F1-be”

Következő cikk

Binotto szerint Vettel mostanra barátkozott meg az idei Ferrarival

Binotto szerint Vettel mostanra barátkozott meg az idei Ferrarival
Hozzászólások betöltése