Így készült fel Leclerc a Perez elleni, utolsó körös előzésre
Charles Leclerc, a Ferrari Forma-1-es pilótája elárulta, korábban látta, ahogy Sergio Perez elhibázza az adott kanyart és ez alapján próbálta meg megelőzni őt a Las Vegas-i Nagydíj utolsó körében.
Nevadában az 50., utolsó körben Leclerc-re 7G-s erő hatott, miközben bevetődött Perez mellé a közel két kilométeres, a Stripen végighúzódó egyenes végén, ezzel megszerezve a második helyet a Red Bull pilótájától.
Ezzel Leclerc a legjobb eredményét szerezte, mióta Ausztriában, 12 fordulóval ezelőtt második lett, még úgy is, hogy egy korábbi hibája miatt a 12-es kanyarban Perez meg tudta előzni. Leclerc utólag elmondta, hogy készült fel a visszavágásra, például megjegyezve a mexikói egy kisebb hibáját:
„Amikor nekivágtam az előzésnek elég biztos voltam benne, hogy működni fog. Gyakorlatilag ez volt az utolsó lehetőségem és ez volt az egyetlen hely a pályán, ahol igazán meg lehet próbálni az előzéseket.”
„Emellett észben tartottam, hogy Checo négy vagy öt körrel előtte hibázott egyet, szóval tudtam, hogy kicsit óvatos lesz a féktávokkal. Az utolsó előtti körben elkezdtem visszatölteni az akkumulátort, hogy készen álljak az utolsóra és bejött. Nyilván nagyon, nagyon szoros volt, de nagyon örülök neki és élveztem a csatát.”
Leclerc beszélt a hétvége elejéről is, amikor az első szabadedzést törölni kellett, miután csapattársa, Carlos Sainz autóját csúnyán összetörte egy elszabadult csatornafedél, ami miatt a második gyakorlás is jelentős késéssel indult.
„Külön boldog vagyok amiatt, hogy végül jó szájízzel zártuk a hétvégét, mert fájó volt látni, hogy a szeretett sportág ennyire rosszul kezdi ezt az eseményt. A tény, hogy egy nagyszerű versenyünk volt, szerintem kárpótolt mindenkit ezért és ennek örülök. Nem sokat kell rajta változtatni, csak azt, hogy mikor tartjuk.”
A Pirelli mindeközben megerősítette, hogy megválik jövőre az egyik gumikeveréktől.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.