Így keserítették meg Verstappen életét az RB19 fékjei
Max Verstappen hétvégén 50. Forma-1-es győzelmét aratta Austinban, azonban a Red Bull pilótájának meg kellett szenvednie az RB19 fékproblémáival is.
Verstappen végül megnyerte az USA Nagydíjat, hiába végzett csak a hatodik helyen a péntek esti időmérőn. Először úgy tűnt, hogy a Red Bull pilótája szokatlanul lazán kezeli a dolgokat és az első körökben lassabb tempót diktál, hogy megóvja közepes keverékű abroncsait.
Így is sikerült azért jelentősen előrelépnie, a 28. körben aztán a vezetést is átvette a második közepes szetten, de a Red Bull csapatrádióját hallgatva egyértelmű volt, hogy egyáltalán nem a szokásos mederben folyik a futam, Verstappent ugyanis egyre jobban idegesítették a fékek.
Már a rajttól kezdve azzal nyaggatta az őt kötélidegekkel tűrő versenymérnökének, Gianpiero Lambiasénak, hogy „ezek a fékek annyira s**rok”, és többször is rászólt, hogy ne beszéljen hozzá féktávon.
Végül sikerült megőrízinie előnyét, még ha Lewis Hamilton a végén nagy nyomás alá is helyezte, és akár meg is előzhette volna, ha még van két-három kör a versenyből. A leintés után Verstappen elismerte, hogy sokkal keményebb volt a futam, mint a szezon nagy részében tapasztaltak:
„Már eleve a hatodik helyről indultunk, de aztán az egész versenyen szenvedtem a fékekkel, nagyon sokat kell őket itt használni és nem olyan érzés volt, mint tegnap. Nem akartam kicsinálni a gumikat, ugyanakkor nagyon sokat szenvedtem a féktávokon, szóval egy ideig eltartott, míg megtaláltam a középutat. Emiatt határozottan nehezebb volt ma a verseny, a végén, láttátok, mennyire szoros volt.”
Később a Sky Sportsnak elárulta: „Tegnap lecseréltük a fékeket és nem volt jó döntés, nem éreztem rendesen a fékezéseket, nem igazán tudtam ezzel dűlőre jutni a végére sem. Meg kell majd értenünk, hogy mi történt.”
„Itt, ha nem bízol maximálisan a fékekben, akkor nem lesz olyan jó érzés elvenni róla a lábadat. Eddig a karrierem során soha nem volt igazán bajom velük, de ma egyértelműen problémás volt. Elég sokba tud kerülni köridők tekintetében, szóval a vártnál kicsit nehezebb dolgom volt.”
A Ferrarinál mindeközben elkezdtek fogyni az alkatrészek, rajtbüntetésre számíthatnak, itt írtunk erről bővebben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.