Így került a Racing Point "a mennyből a pokolba"

A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csaapatnak nem sikerült kihoznia az autóból mindent az utóbbi futamokon, ez hozzájárult ahhoz, hogy "mennyből a pokolba" kerültek.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Pointra egész évben szemeződtek a szemek. Először azért, mert nagyon gyors volt az autójuk, aztán a copygate miatt, végül azért, mert mindkét versenyzőjük elkapta a koronavírust, és mert elváltak Sergio Pereztől Sebastian Vettel kedvéért.

Akik a téli tesztek alapján arra vártak, hogy ők lesznek a másodikak a bajnokságban, nagyot csalódhattak, hiszen Monza őrült versenyét leszámítva nem nagyon tudtak dobogóközelbe kerülni, Imolában Perez megtehette volna, de hibás taktikát választott a csapat.

Még több F1 hír:

15 pontos büntetést is kaptak a Mercedes fékvezetékeinek lemásolása miatt, ami csak súlyosbította a balszerencse, balesetek és rossz döntések miatt amúgy sem egyszerű évet. Nagyjából ezzel lehetne magyarázni, hogy a Racing Point négy futammal a vége előtt holtversenyben a McLarennel az ötödik.

Annak ellenére van ez így, hogy mind a Renault, mind a McLaren szerint a silverstone-iak autója a jobb. Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint azonban mindent meg kell, hogy tegyenek, nehogy valóban rémálomszerű legyen a szezon vége.

 

„Az utóbbi pár versenyből nem hoztunk ki mindent. Versenyképes csomagunk van, emiatt pedig nagyok az elvárások, emiatt elég idegesítő, hogy a vártnál kevesebb pontunk van. A sportban rövid az út a mennyből a pokolba, de minden buktató egy lehetőség a tanulásra.” – mondta a szakember.

„Bízom benne, hogy az utóbbi futamokon nem csak tanultunk, hanem olyan lendületet szereztünk, ami kitart az utolsó rohamra. Néha nem a mi szájunk íze szerint fordult a kocka, például Verstappen és Perez ütközése Portimaóban a dobogónkba került és Imolában is kint tarthattuk volna. Stroll már volt idén dobogós és roppant egyenletesen erős tud lenni. Mostanság elsősorban a helyzet áldozata lett gyakran.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLaren technikai igazgatója szerint semmilyen szabály nem biztosít igazán a másolások ellen
Következő cikk SZAVAZÁS: Melyik F1-es pályával helyettesítenéd Vietnamot?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország