Forma-1 Monacói Nagydíj

Így kellett kötélen táncolnia a Ferrarinak, hogy bele tudjanak köpni Lando Norris levesébe

A monacói taktikai csata az élen autózó négy Forma-1-es versenyző és a mögöttük érkező George Russell közötti különbség körül a Ferrari győzelmével zárult, akik megakadályozták, hogy a McLaren kereket tudjon cserélni.

Charles Leclerc, Ferrari SF-24, Oscar Piastri, McLaren MCL38, Carlos Sainz, Ferrari SF-24

A McLarennél remélték, hogy bele tudják hajszolni a Ferrarit a 78 körös versenyen az előnyük növelésébe, hogy így elég tér legyen Russell előtt egy kerékcserére. A keményeken induló Russell a korai piros zászló alatt a közepesekre váltott, így nagyon keményen kellett spórolnia, hogy kibírja a végéig. Mivel az első négyes a keményeken futott, a különbség gyorsan elkezdett nőni.

A McLaren stabil húsz másodperc feletti előnyt akart kiautózni, hogy kihozhassák Lando Norrist pozícióvesztés nélkül, a Ferrari azonban tudta ezt, így arra kérték Charles Leclerc-t, lassítson a tempón, hogy betömjék a rést mögöttük.

Norrist előtte Carlos Sainz is sakkban tartotta. Az 54. körben a negyedik helyen álló McLaren és Russell között már húsz másodperc fölött volt, így Sainz a következő két körben két másodperccel lassabb volt a megszokottnál. Ekkor már Russell is gyorsított, hogy a mögötte kereket cserélő Max Verstappen elől meneküljön, így a Ferrari sikeresen ki tudta bekkelni a verseny végéig hátralévő részt.

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elismerte a Ferrari érdemeit a kötéltáncért, amivel elég kicsi előnyt hagytak maguk mögött arra, hogy Norris ne tudjon kiállni, bár elismerte, hogy még ha marad a húsz másodperc feletti különbség, úgy is lutri lett volna a tervük:

„Lando kerékcseréjét illetően, igen, fontolóra vettük, természetesen az egész futam alatt ez járt a fejünkben, de a Ferrari remekül tartotta Landót az egyik Mercedeshez képest a kiállási ablakon belül. Az ablak lehet, hogy kinyílt egy körre, de az elég rizikós lett volna, mert ha a kerékcsere csak egy másodperccel lassabb, mint kéne, akkor a Mercedes mögött kötöttünk volna ki és lőttek nekünk.”

 

„Ahogy láttuk, hiába gyorsabb három másodperccel az ember, egyszerűen nincs hely az előzésre. Szóval a Ferrari jól elkerülte, hogy ki tudjuk használni a különbséget, pedig érdekes verseny lett volna Landóval a frissebb gumikon. Amit azonban ma láttunk előzések terén, az alapján szerintem esélytelen lett volna a friss közepeseken is megelőznünk Carlost. Nem hiszem, hogy változtatott volna az eredményen.”

A Ferrari részéről Fred Vasseur csapatfőnök arról beszélt, mennyire nehéz volt egyensúlyozni azzal, hogy Norrist elég közel tartsák Russellhez, de Sainz ne maradjon le túlságosan Piastritól, ha esetleg a végén jönne egy biztonsági autó. Vasseur felidézte, hogy nem a közepeseken érkező Norristól tartott, hanem a biztonsági autótól, ami alatt mindkét McLarenre felkerülhettek volna a lágyak:

„Tudtuk, hogy a piros zászló után 76 kört kell majd tennünk ugyanazzal a szettel és így lassítani kell, Charles ekkor három-négy másodperccel volt lassabb a megszokottnál. De végig kezében tartotta a helyzetet, ahogy Carlos is. Carlosnak még nehezebb is volt, mert megkértük, hogy ne szakadjon le túlságosan Piastriról, hogy fedezzük magunkat biztonsági autó esetén is, de Norrist is lassítania kellett.”

„Inkább a verseny irányításáról szólt a verseny, mint a hajtásról. Kicsit idegesítette őket, mindketten kérdezték párszor, már nyomhatom? Már nyomhatom? De nem állt az érdekünkben, szóval több mint elégedett vagyok a mai munkájukkal.”

„A verseny azon szakaszán, amikor a legnagyobb volt a különbség, közepeseket kellett volna feltenniük. Kicsit megijedtem, hogy a végén jön egy biztonsági autó és lágyakra váltanak. De Carlos az egyik körön odalépett, 17,8-ról gyorsult 15,1-re. Szóval még bőven volt tartalék akkor, mert egyáltalán nem hajtottuk a gumikat. Akkor azt mondtam, oké, jók leszünk, még ha lágyakat tesznek fel, akkor is.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: „Felejthető vasárnap” volt, „komoly költségekkel”
Következő cikk Honnan ered Ocon „rosszfiús” hírneve, és hogyan tudna rajta változtatni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország