Így ítéli meg menedzsere Piastri Norris elleni előzését Monzából
Oscar Piastri menedzsere, a volt Forma-1-es pilóta, Mark Webber szerint a McLaren versenyzőjének merész előzése csapattársa, Lando Norris ellen az Olasz Nagydíj elején tökéletes példája annak, hogyan válik egyre rátermettebbé a fiatal ausztrál.
A McLaren két versenyzője a futamot egymás mellől kezdte az első sorban, az első pillanattól kezdve feszült csatát vívva. Monza második sikánjához közeledve aztán Piastri kivágta az autót Norris mellé a féktávon. A brit a belső ívet védte a balkanyarban, de Piastri ügyesen megkerülte kívülről, így a következő jobbosban már az övé volt a kanyarcsúcs.
Webber a Formula For Success podcastban azt mondta, Piastri az előzést „kitűzheti tollnak a kalapjába”, azt hangsúlyozva, hogy fiatal protezsáltja már most is képes felvenni a harcot a legnagyobbakkal:
„Időről időre megmutatta, hogy készen áll az élen harcolni a nagyfiúkkal. Ráadásul jól is: tisztelettudóan, keményen és tisztán. Ezt ismét láthattuk hétvégén Monzában a négyes kanyarban, ahol betette az autót, abszolút briliánsan fékezett és ahogy szokta, befejezte az előzést, újabb tollat tűzhet a kalapjába ezzel.”
A jelenleg az egyéni pontversenyben negyedik Piastri több mint száz pontra van az élen álló Max Verstappentől, azonban így is van matematikai esélye a bajnoki címre. A 23 éves pilóta helyzetét bonyolítja azonban csapattársa, Norris erős teljesítménye, aki bár a szezon európai szakaszában alulmaradt Piastrival szemben, továbbra is erős kihívó.
A McLarenen belüli dinamika egyre bonyolultabb lesz, miután mindkét versenyző megmutatta, mire képes. Monzában a McLaren hagyta, hogy pilótái szabadon versenyezzenek a csapat „Papaja-szabályai” szerint – melyek egyesek szerint meg is buktak. Ez a megközelítés rövid és hosszútávon is érdekes helyzetet eredményezhet.
Webber dicsérte Piastri megközelítését, rámutatva, milyen alacsony a „javítási költsége” és hogy mennyire kivívta a többi versenyző tiszteletét: „Ahogy versenyez, hétről-hétre, hihetetlenül alacsony a javítási költsége. Szerintem a többi pilóta, akikkel már az utánpótlásban is versenyzett, tiszteli őt.”
Menedzsere szerint Piastri nem akarja, hogy magasztalják, azt akarja, hogy a pályán mutatott teljesítménye beszéljen magáért: „Azt akarja, hogy tiszteljék, nem azt, hogy megtapsolják, mint mi tesszük most. Ki akarja érdemelni ezt, a pályán akar beszélni. Ezt az elmúlt öt évben nagyon is jól tette.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.