Így inspirálta Ricciardót a néhai NASCAR-legenda

Daniel Ricciardo felfedte, hogy a NASCAR egyik ünnepelt hőse és legendája, a néhai Dale Earnhardt inspirálta őt arra, hogy a „Méhészborz” váljék belőle. Az ausztrál egyik példaképe mindig is az amerikai sztár volt.

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo, McLaren

McLaren F1 Team

Napra pontosan 20 évvel ezelőtt, azaz 2001. február 18-án történt, hogy Earnhardt életét veszítette a Daytona 500-as verseny utolsó körében bekövetkezett baleset miatt. Koponyatörést szenvedett, miután egyenesen eltalálta a falat a Ken Schraderrel való ütközést követően.

Earnhardt is a 3-as rajtszámmal versenyzett pályafutása legnagyobb részében, idővel pedig az agresszív vezetési stílusa miatt megkapta a „The Intimidator”, vagyis „A megfélemlítő” becenevet.

Ricciardo nagy rajongója volt a pilótának, ezért amikor 2014-ben bevezették, hogy a versenyzők állandó rajtszámmal mehetnek, akkor a mosolygós ausztrál Earnhardtra emlékezvén szintén a 3-ast választotta.

Még több F1 hír:

Emellett ő is szeretett volna magának egy hasonlóan jól csengő becenevet, ezért esett végül a választás a méhészborzra, amely állat híres arról, hogy nem fél semmitől és a megfelelő pillanatban csap le áldozatára. A legenda halálának 20. évfordulója alkalmából Ricciardo is felelevenítette a múltat.

„Tisztán emlékszem a versenyre 20 évvel korábbról, valamint a reakciómra, amikor megtudtam a szomorú hírt. Sírni kezdtem. Felhívtam a barátomat, Stevent, akivel együtt gokartoztunk, és ő is nagy Earnhardt-rajongó volt. Felhívtam, amint hallottam, hogy mi történt, és igazából együtt sírtunk a telefonban. Ő egy hős volt, az biztos.”

„Igazából 2014 volt az év, amikor a 3-as számot választottam, és ott motoszkált a fejemben, hogy én is felveszem a „A megfélemlítő” nevet, de aztán az én verzióm a „Méhészborz” lett. Úgy éreztem, hogy az az én évem volt, hogy megmutassam magam, hogy az a fickó legyek, aki, mondjuk úgy, nem fél nagy manővereket csinálni vagy keményen versenyezni.”

„Korábban nem éreztem, hogy ez meglett volna nálam, de az első Red Bullnál töltött évem volt az, amikor megkaptam az esélyt, hogy letegyem a névjegyem és hírnevet szerezzek magamnak. Ennek egy része mindenképpen Earnhardt miatt volt, és amiatt, ahogyan ő inspirált engem” – zárta Ricciardo a múltidézést.

Norris sem zárkózik el a sprintfutamoktól, de...


Megdöbbentő jelenetek a go-kart-vb lonatói futamán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly az új AlphaTauri láttán: „Wow”
Következő cikk Andreas Seidl a McLaren új „fegyveréről” nyilatkozott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország