Így iktatná ki az FIA a DRS-vonatokat Szingapúrban
Az FIA úgy döntött, hogy a 2024-es Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon egy negyedik DRS-zónát is bevezetnek, ezzel pedig új taktikai dimenziót adnak a futamnak.
Az időmérő edzés döntő lehet Szingapúrban, ezt pedig a 2023-as futam is bizonyíthatja, ahol Carlos Sainz az első kanyartól az utolsóig meg tudta védeni pozícióját, sőt, még azt is megengedhette magának, hogy DRS-t biztosítson Lando Norrisnak, aki ennek segítségével tudott védekezni a Mercedeseken, akik egy extra kiállással igyekeztek előnyt kicsikarni maguknak velük szemben.
A pálya az előző évben némileg megváltozott, ugyanis az utolsó szektorban található két sikán helyét egy egyenes vette át. Idén a 14-es és a 16-os kanyar között is lehet majd használni a DRS-t, azaz a pályának mostantól négy ilyen zónája lesz.
Az első a rajt/célegyenesben található majd, a második pedig az ötös és hetes kanyar közötti szakaszon, míg a harmadik alkalommal a 13-as kanyart, a híd utáni lassú visszafordítót követő egyenesben aktiválhatják a hátsó szárnyat a versenyzők.
A 13-as kanyar utáni DRS-zóna kialakításának taktikai következménye is lehet, mivel így azok, akik ott támadó pozícióban lennének, nem feltétlenül fognak támadni a 16-os kanyar féktávjáig, ugyanis a két egymást követő egyenes miatt fennáll a veszélye, hogy egyből visszaelőzik őket.
Közben a német sajtó szerint a Red Bull nem fogadta jól Verstappen kritikáját Azerbajdzsánban, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.